Jeaniene Frost - The Other Side of the Grave - 'A sír másik fele' - Első fejezet

Sziasztok!

Ahogy néhány nappal ezelőtt ígértem, meghoztam a Cat és Bones-sorozat Bones szemszögéből írt bónuszfejezetei közül az elsőt. :)

Jeaniene blogján ITT van az eredeti, szeptember 18-án írt bejegyzés - a forrásmegjelölés elengedhetetlen! ;)

Technikai megjegyzés 1: úgy döntöttem, "illusztrációnak" megtartom azokat a képeket, amiket Jeaniene használt a blogján az egyes epizódok fejlécének, mivel tök jól passzolnak a részekhez. :)
Technikai megjegyzés 2: mivel az átírt fejezetekben szóról szóra vannak átemelve a szereplők közti párbeszédek az eredeti könyvből, én is szóról szóra veszem át a magyar kiadásból az eredeti szöveget. (Legalábbis többnyire - lesz, ahol megváltoztatom, mivel az én nyelvi ismereteim alapján teljesen mást jelent az angol szöveg, mint ami a fordításban megjelent, és inkább az angol szövegezéshez tartanám magam.)
Mivel ugye a forrásmegjelölés elengedhetetlen:
FROST, Jeaniene: Félúton a sírhoz. Ulpius ház. 2009. Fordította: Hoppán Eszter. ISBN: 9789632542386

Ahogy a beharangozóban, most is a szerző megjegyzéseivel kezdünk, utána jön az első fejezet. :)

Jó szórakozást! :)

~ Emma

~ ~ ~

Tegnapelőtt este befejeztem egy könyvet és még olvasni akartam valamit, de késő volt, és a szemeim túl fáradtak voltak ahhoz, hogy belekezdjek egy új könyvbe. Így, hogy elüssem az időt, újraolvastam a Félúton a sírhoz első fejezetét. Aztán, mielőtt elaludtam, azon gondolkoztam, milyen lett volna az első találkozásuk, ha Bones szemszögéből lett volna megírva.

Amikor felébredtem, még mindig ez járt a fejemben. Szóval tegnap kiírtam magamból, amúgy a magam szórakoztatására. Legalábbis a nagy részét. A 'Félúton a sírhoz' első fejezetének tényleges vége előtt abbahagytam. Ma újra elolvastam és még mindig szórakoztatónak találtam, szóval gondoltam, megosztom veletek.

Természetesen nincs megszerkesztve, tehát valószínűleg vannak benne helyesírási és/vagy nyelvtani hibák. Lehet (sőt, valószínű!), hogy nem úgy van, ahogyan TI gondolnátok, hogy Bones miképp látta az első találkozást. Nem tudom, hogy valaha fel tudok-e érni ahhoz, ami az emberek fejében van, amikor Bones-ra gondolnak, lol. De még egyszer: ez csak móka volt, szóval remélem, ti is élvezni fogjátok. :)

Első fejezet

Bones vadászott.
A prédája egy Devon nevű vámpír volt. A forrásai alapján - akik igen beszédesek voltak, azok után, amit Bones művelt velük - Devon volt a könyvelője egy cégnek, amelyhez titkos összeesküvés kötődött: ők voltak felelősek a halom hulláért, ami Mexikótól elért egészen idáig, egy színvonalas nightclub szánalmas utánzatáig az Ohio állambeli Columbusban.
De Devonnak itt kellene lennie ma este, Bones ezért várakozott a klub VIP területének kopott, műbársony bokszainak egyikében. A zene is brutálisan rossz volt, és olyan hangos, hogy az embereknek ordítozniuk kellett, hogy hallhassák egymást. Egy vámpír kiélesedett érzékszerveivel a zene szakadatlan lüktetése olyan volt, mintha egyenesen Bones koponyájába pumpálnák.
Ő már - ahogy a mondás tartja - túl öreg volt ehhez. Legalábbis ha arról volt szó, hogy az emberek szórakozóhelyein múlassa az időt. A vadászat más kérdés, olyankor hasznára vált a több mint két évszázados tapasztalata. Ugyanez igaz volt más kedvenc elfoglaltságaira is.
Az ilyen elfoglaltságok egyik példája rámosolygott, ahogy közelebb ért hozzá. Elég csinos volt, ha Bones eltekintett a parfümje nehéz, mesterséges illatától, amiben valószínűleg megmártózhatott. De még attól is el kellett volna tekintenie, hogy a pupillái nem pusztán a nőies érdeklődéstől voltak tágak.
- Szia - dorombolta, miközben áthajolt Bones asztala fölött, hogy jobb rálátást biztosítson a dekoltázsára. - Mit mondasz, szexi? Veszel nekem egy italt?
Habár a kefélés a kedvenc hobbija, Bones soha nem nyúlt hozzá olyan nőhöz, aki drogos befolyásoltság alatt állt. És most már elállta a rálátást is a klub bejáratára. Ha Devon besurranna, Bones nem venné észre. Ezt nem engedhette meg. Más esetben kedvesen küldte volna el, de most életek forogtak kockán.
- Azt mondom, szokj le, bármilyen cucctól is lettek nagyobbak a pupilláid, mint az olajbogyók - felelte durván, azzal a szándékkal, hogy elküldje.
A nő fújtatott egyet és felegyenesedett, újra szabaddá téve a rálátást a bejáratra.
- Fattyú - csattant fel, mielőtt eloldalgott.
Bones tisztelegve megemelte az üvegét.
- Milyen igazad van.
A következő órában még két nő és egy férfi tett hasonló lépéseket. Bones őket is elküldte. Épp visszautasította a negyedik csodálóját, amikor megakadt a tekintete az árulkodón ragyogó, szinte világító bőrön.
Vámpír, ez volt Bones első gondolata, amikor tanulmányozni kezdte a nőt a klub bejáratánál. A haja vörös zuhatagként rejtette el az arcát, amíg várta, hogy a kidobó ellenőrizze az igazolványát. Néhány pillanat múlva a kidobó visszaadta az iratot és beengedte a nőt.
Bones csak futó pillantásokat tudott vetni rá, ahogy utat tört magának a tömegben. Úgy tűnt, keres valakit, de nem úgy volt öltözve, mint aki diszkóba készült. Hosszú kesztyű volt rajta, és túlméretezett farmernadrág, munkásgatya-stílusú zsebekkel. A felsője is ugyanolyan egyszerű volt, de a kivágás legalább mutatott valamit krémfehér, tökéletes bőréből. Már amikor hosszú, vörös fürtjei nem hullottak át a válla felett, hogy eltakarják.
Tűrd el a hajad, kapta magát Bones a gondolaton. Mutasd az arcod...
Várjunk csak, kit érdekel, hogy néz ki a vámpír - ha a lány vámpír egyáltalán? Bones most már kételkedett. Úgy mozgott, mint egy ember, és az alapján, amennyit látott belőle, picit túl sok pír volt az arcán egy vámpír nem létező pulzusához képest.
Nem pazarolhatta az idejét egy - valószínűleg halandó - nő fixírozására. Meg kellett találnia Devont. Bones felhörpintette a whisky-jét, majd lerakott egy bankjegyet az asztalra. Valószínűleg eljött az ideje, hogy egy kört a klubban. Devon besurranhatott, amikor a kis vörös elvonta a figyelmét. Az nem járja.
Egy órával később Bones visszatért a bokszokhoz, ahonnan jó rálátás nyílt a bejáratra. Devon még nem tűnt fel, és már éjfélre járt. Ha ez egy vámpír klub volna, még csak most indulna az éjszaka, de ez egy halandó létesítmény volt, így már csak két órán át tart nyitva. Ha Devon nem bukkan fel hamarosan, már nem is fog eljönni.
Talán rosszak voltak az értesülései. Nem lenne meglepő. Az emberekről tudvalevő volt, hogy nem voltak restek hazudni, hogy megkíméljék magukat a fájdalomtól, amit az okos, ha ezüst kést mártanak a mellkasukba-
Hamuszőke haj vonta magára Bones figyelmét, amint egy férfi sétált be a klubba. Azzal a tudatos eleganciával mozgott, amivel csak vámpírok rendelkeztek, a bőre pedig ugyanolyan jellegzetesen, krémesen ragyogott, mint Bones sajátja.
Devon végre megérkezett.
Ekkor a kis vörös kitakarta Bones rálátását Devonra, miközben olyan kilengéssel sétált felé, ami azt sugallta, kissé felöntött a garatra. Még mielőtt elküldhette volna, már le is huppant a szemközti székbe.
- Helló, szépfiú - mondta; az ital hatása a csábító hang rossz utánzatából borzalmasat csinált.
- Most nem érek rá - válaszolt kurtán.
A lány pislogott, mintha még nem is hallotta volna ezeket a szavakat. A szépségét elnézve valószínűleg tényleg nem. Sötétvörös szemöldökök húzódtak viharszürke szemei fölött; magas arccsontját, elegáns orrát és zamatos, telt ajkait csak minimális smink emelte ki. Parfüm sem rejtette el a saját illatát, így Bones a krém, a vanília és... cseresznye édes illatának keverékét érezte.
- Tessék? - kérdezett vissza, mintha nem értette volna.
- Dolgom van - közölte Bones bosszúsan. Most már nem látta Devont. Legyen akármilyen bájos ez a lány, nem éri meg elcserélni érte a két évet, amit azzal töltött, hogy válaszokat találjon.
A nő nem adta fel, megérintette a kezét. Testének melegsége kétséget kizáróan megerősítette emberi mivoltát, ahogy a szívverése is, amit ilyen közelről már hallani lehetett.
- Arra gondoltam, hogy... - dadogta, mielőtt kibökte: - Akarsz dugni?
Amikor Bones visszafordult hozzá, azt látta, hogy rémület suhan át az arcán a butasága miatt. A keze félúton állt a levegőben a szája előtt, mintha fizikailag próbálná visszatömködni a szavakat.
Bones elmosolyodott. Nem félt kimondani, amit akart, még akkor sem, ha zavarba hozta magát. Más körülmények között elfeledtetné vele a zavarát a legközelebbi sötét sarokban, de most nem volt alkalmas az idő.
- Rossz az időzítés, szivi - mondta, egy elbocsátó intéssel. - Egy kicsit még várnod kell. Most pedig légy jó madárka, és repülj el. Majd én megtalállak.
A vöröske felállt és zavart fejcsóválás közepette elsétált. Bones nem vesztegetett rá még egy pillantást, a szőke vámpírt kereste a tekintetével, aki a prédájával körülvett ragadozó eleganciájával mozgott a tömegben.
Hadd higgye csak, hogy ő itt az egyetlen vámpír. Annál könnyebb lesz elintézni.
Bones felrepült a mennyezethez. Tiszta feketében volt, a bokszoknál pedig olyan sötét volt, hogy senki nem vette észre. Fent a lámpák mögött helyezkedett el, hogy ha bárki felnézne, csak a fények folyamatos villódzását látja; a sötét figurát a lámpák mögött nem.
A pozíciója tökéletes rálátást biztosított Devonra. A másik vámpír számos nő mellett megállt, miközben lassan átszelte a klubbot. Odahajolt, hogy megszagolja őket, megérintse a bőrüket vagy a hajukat - úgy intézte, hogy apróságnak, szinte véletlennek tűnjön, de nem az volt. Az élelmiszerboltban viselkednek így az emberek, amikor eldöntik, mit vegyenek.
Devon épp a következő vacsit választotta ki.
Bones állkapcsa megfeszült, amikor látta, hogy Devon a vörösre veti a pillantását, akit Bones elküldött. Remélte, hogy a visszautasítása után távozik a klubból, de nem így történt. Tett egy kört a diszkóban, mintha őt keresné, aztán lehuppant a bárnál és rendelt egy italt. Amikor Devon meglátta, épp egy kis szőkéhez beszélt, de megállt a mondat közepén és csak bámult rá.
Olyan bájos, hogy egészen megzavarodsz, nem igaz? gondolta Bones, különös dühöt érezve, pusztán azért, mert Devon ránézett. Igen, a vámpírok birtoklóak a tárgyaikkal és az embereikkel kapcsolatban, de a lány egyik sem volt. Mégis, a szúró düh erősödött, amikor Devon otthagyta a szőkét, és egyenesen a vöröskéhez lépett. Bones túl messze volt, hogy a pulzáló zenén át hallja, mit mondott Devon, de a másik vámpír mosolygott, amikor odahajolt a vörös háta mögé és megszólalt.
A lány megfordult, nyilvánvaló bosszúsággal az arcán. Helyes. Küldd csak el a fenébe!
De aztán ragyogó mosoly terült szét az arcán, tovább növelve a már amúgy is ellenállhatatlan szépségét. A válasza után Devon leült mellé és rendelt a pultostól egy italt.
Bones győzködte magát, hogy a düh, amit érzett, csak együttérzés volt, nem féltékenység. Rossz választás, kicsikém. Ő teljesen máshogy tervez felfalni, mint én.
Devonnak csak fél órájába telt rábeszélnie a lányt, hogy kövesse őt a diszkón kívülre. Bones végigsiklott a mennyezet alatt egy sötét sarokhoz, ahol leugrott a földre, és elhagyta a klubot. Amikor kiért, a magasba repült, hogy elkerülje, hogy észrevegyék, és visszafogta az auráját, hogy Devon ne érzékelje.
A vöröske tántorogva követte Devont a kocsijához. Nyilvánvalóan túl sokat ivott. Bones hazavitte volna, hogy ki tudja aludni az alkoholos mámort, aztán szétkefélte volna, miután kijózanodott. Devon ugyanakkor nem bánta, hogy ittas. Önelégülten vigyorgott, ahogy besegítette az anyósülésre, majd beült a volán mögé és elhajtott.
Bones a magasban maradt, amíg követte a Volkswagent. Nem meglepő módon Devon egy kihalt, fás részre vitte a kocsival szegény csajt. Bones lejjebb ereszkedett, megfeszült, amikor az autó megállt. Szinte azonnal kinyílt az anyósülés felőli ajtó, és a vöröske kiugrott a kocsiból.
Bones most már elég alacsonyan volt, hogy hallja Devon nevetését, amint a lány sikítva próbált eltámolyogni. Még józanon sem lenne esélye lefutni egy vámpírt, de ilyen részegen csak néhány métert tudott megtenni, mielőtt megbotlott és elesett.
Bones még lejjebb ereszkedett, amíg már csak a közeli fák csúcsa rejtette el. Odalent Devon odasétált a lányhoz; vigyorogva engedte látszódni szemeinek zöld ragyogását. Ezt látva nyöszörögni kezdett, és rettegve próbált elmászni.
Lazíts, szivi! Jövök!
Bones táplálkozás közben lepné meg Devont - így az a szarházi nem venné észre, ahogy Bones feltűnik mögötte.
- Ne bánts! - jajveszékelt a vöröske, amikor Devon letérdelt mellé.
A másik vámpír elmosolyodott, miközben megragadta a lány tarkóját.
- Csak egy pillanatig fog fájni.
Bones mélyre ereszkedett, és kitámasztotta magát a legközelebbi fa törzsén. Ugródeszkának akarta használni, hogy maximális sebességgel lökhesse el Devont...
A vöröske előzúzta a kezét, és valamit Devon mellkasába vágott. Mielőtt Bones reagálni tudott volna, kegyetlenül megforgatta a fegyvert. Devon összeesett fölötte, egész testében elernyedt. Addig forgatta a fegyvert, amíg Devont el nem érte a vámpírok végső halála.
Mi a picsa?
- Igazad volt - szólalt meg a vörös; hangjában már nyoma sem volt a részeges motyogásnak. - Tényleg csak egy pillanatig fáj.
Bones hitetlenkedve bámult. Két év folyamatos információgyűjtése vezette idáig, és most minden válasz, amit keresett, összeaszott Devon testének többi részével együtt.
A vörös lelökte magáról Devont és talpra állt. Semmi hisztéria, semmi bűntudat... és akkor sem habozott, amikor leszúrta Devont. Ha habozott volna, Bones időben megállíthatta volna. De nem, gyors volt és könyörtelen. Pontosan olyan, amilyen ő is, amikor elintézett egy célpontot. Ez nem az első gyilkossága volt, főleg, hogy milyen fürge és szakszerű lett, amikor kinyitotta a csomagtartót, és beleemelte Devon testét.
A kis csitri egy profi volt. Vagy legalábbis úgy gondolta, hogy az. Bones-hoz hasonlítva még csak novícia volt. Bones gondoskodik róla, hogy ezt a javára fordítsa később. A vörös újra találkozni akar majd vele. Végtére is, ő volt az első kiszemelt áldozata.
Megígértem, hogy megtalállak, kismadár. Megtartom az ígéretem.
A lány fütyörészve csukta le a csomagtartót és mászott vissza a kocsiba. Bones felrepült a magasba és követte. Elképzelése sem volt, ki lehetett a vörös, vagy hogy kinek dolgozott, de Isten úgy segélje, ki fogja deríteni.