Sziasztok!
Jeaniene blogján ITT van az eredeti, október 30-án született bejegyzés. Ahogy korábban, most is jöjjön először az "előszó", és utána a fejezet. :)
Jó szórakozást! :)
~ Emma
~ ~ ~
Ahogy ígértem, itt van 'A sír másik felének' e heti fejezete, egy limitált idejű, ingyenes sorozat, ami Cat és Bones legelső kalandjait taglalja Bones szemén keresztül. Még egyszer, ez nem egy teljes könyv, és nem is egy új Cat és Bones regény. További információért és a korábban posztolt fejezetekért látogassátok meg EZT az oldalt. Közlemények letudva, élvezzétek!
Harmadik fejezet
Órákkal később nyerte vissza az eszméletét, és azonnal kidobta a taccsot. A köztük lévő búra nélküli lámpának köszönhetően a lány nem látta Bones fintorát. Az agyrázkódás valóban csúf tudott lenni. Még jó, hogy álló helyzetben láncolta meg, nem pedig a hátán fekve, különben most a hányadék egyenesen visszament volna a torkán.
Bones várt, amíg befejezte az öklendezést, mielőtt belépett volna a fénnyel megvilágított területre.
- Láttam a csúnya macskoszt - a szarkasztikus Csőrike-paródia volt a legkevesebb, amit megérdemelt, miután megpróbált végezni vele. - Láttam, láttam a csúnya macskoszt.
Düh villant az arcán. Helyes. Tehát az agyrázkódás nem befolyásolta az agyát. Eljött a válaszok ideje.
- Hát akkor, szivi, térjünk a tárgyra. Kinek dolgozol?
Még volt mersze meglepettnek tűnni! Aztán csalódáskeltően azt hazudta:
- Nem dolgozom senkinek.
- Mesebeszéd - mondta Bones, és közelebb lépett.
A lány szívverése felgyorsult, ahogy döbbenten végignézett magán. Bones megszabadította a fegyvereitől és a felsőruházatától, amíg eszméletlen volt; így csak melltartó és bugyi volt rajta. Sajnos a ruháiból nem került elő más, csak egy, kereszt alakú ezüstfegyver, és a telefonján sem volt mástól üzenet vagy hívás, csak az anyjától.
De valaki megtanította neki, hogyan kell vámpírt ölni. Valaki Bones és Devon után küldte. Ha az volt, akire Bones gyanakodott, akkor a lány is ugyanazt a sorozatgyilkost védte, akit két állam határain át üldözött, és a hallgatása több ártatlan ember halálát fogja okozni.
Bones ezt nem engedhette meg, de azért az még belefér, hogy még egyszer szépen kérdezze.
- Kinek dolgozol?
- Senkinek - hazudta ismét.
Akkor jöhet a nehezebb út. Bones felpofozta, mogorva arckifejezés mögé rejtve idegenkedését.
A lány rámeredt és felcsattant:
- Menj a pokolba.
Miért nem árulja el egyszerűen, hogy ki a főnöke? Szerelmes abba az anyaszomorítóba? Vagy annyira kapzsi, hogy nem érdekeli, hányan szenvednek, mindaddig, amíg ő megkapja a jussát, bármi legyen is az? Ha férfi lenne, Bones már a kése társaságában kérdezné újra, de nem tudta rávenni magát, hogy megkínozzon egy nőt - még azt sem, aki megpróbálta megölni. De akkor is gyilkos volt, és az összeesküvők egyike egy kartellben, akik legrosszabb esetben százakat gyilkoltak le.
Újra megütötte, ezúttal erősebben.
- Újra kérdezem, kinek dolgozol?
A lábához köpte a vért, amit Bones ontott.
- Senkinek, seggnyaló!
Bones-ból kitört a meglepett nevetés. Már évtizedek óta nem vágtak a fejéhez ilyen hitványul kreatív sértést. Ezzel kiérdemelt még egy esélyt, hogy beszélhessen, további kellemetlenségek nélkül. De azért nem gondolhatja, hogy meglágyult a szíve, ezért látni engedte a szemfogait, mielőtt közel hajolt hozzá.
- Tudom, hogy hazudsz - mondta, és szinte végigsúrolta a nyakát a fogaival. A lány egész testében megmerevedett, a pulzusa pedig háromszor gyorsabb lett. - Tudom, hogy hazudsz, mert tegnap éjjel épp egy fickót kerestem - suttogta Bones a bőrébe. - Amikor megláttam, ugyanazzal az elbűvölő vörös lánnyal ment el éppen, aki hozzám is odadörgölődzött. Követtem, hogy majd lecsapok rá, amíg el van foglalva. Ehelyett azt láttam,hogy te szíven szúrod egy karóval, méghozzá micsoda karóval!
Bones feltartotta kettejük közé a hatékony fegyvert. A lány szemei kitágultak, amikor meglátta.
- Kívül fa, belül ezüst! - mondta Bones, megkocogtatva a karót. - Az amerikai ipar diadala! Devonnak annyi. De ezzel még nincs vége. Begyömöszölted a csomagtartóba, és elvitted a kocsidhoz, ahol levágtad a fejét, és darabokban elástad. Aztán vidáman fütyörészve hazafurikáztál. Hogy a fenébe voltál képes erre, mi?
A vöröske arckifejezése minden szóval döbbentebb lett. Bones hangja megkeményedett.
- Nem dolgozol senkinek? Akkor miért van az, hogy ha mélyen megszimatollak itt... - Bones mély levegőt vett a lány kulcscsontjánál - akkor valami nem-emberit is érzek? Halványan, de összetéveszthetetlenül. Vámpír.
A vörös a szóra összerezzent. Bones lecsapott. A lánynak tudnia kellett, hogy nem volt többé értelme hazudnia neki.
- Kell hogy legyen főnököd. Aki neked adja a vére egy részét, igaz? Erősebbé és gyorsabbá tesz, de attól még ember maradsz. És mi, szegény vámpírok, nem vesszük észre a veszélyt. Csak a zsákmányt látjuk... - Bones egy ujjával lenyomta a nő vibráló pulzusát a nyakán. - És most, mielőtt még elhagyna a jó modorom, utoljára kérdezem, hogy ki a főnököd!
Harag és gyűlölet savanyította meg az illatát, de a tekintete dacos kétségbeeséssel fúródott Bones-éba.
- Nincs főnököm - idióta, adta hozzá a hangja. - Tudod miért van ember- és vámpírszagom is? Mert mind kettő vagyokegy személyben. Sok évvel ezelőtt az anyám összejött valakivel, aki csupán egy jóvágásúfickónak tűnt. Kiderült, hogy vámpír, aki megerőszakolta. Öt hónappal később születtem én, idő előtt, mégis teljesen kifejletten, fura képességekkel.
Ó. Szóval tébolyodott. A modern fikcióban talán bőséggel előfordultak félvérek, de valójában az egyetlen, akiről Bones tudott, már több, mint hatszáz évvel ezelőtt meghalt.
- Mikor anyám végül elmondta, ki volt az apám - folytatta Cat, - megfogadtam neki, hogy bosszúból megölök minden vámpírt, akivel csak találkozom. Hogy másnak ne kelljen keresztül mennie azon, amin neki kellett. Azóta is fél kilépni a házból. Miatta vadászom - a hangja már kiabálássá erősödött, - és csak azért sajnálom, hogy most meghalok, mert nem vihetek még többet közületek magammal a másvilágra!
Azzal lehunyta a szemeit, és megmerevedett. Bones szemöldöke felszaladt. Most azt hiszi, hogy fel fogja tépni a torkát? Mintha megölne valakit csak azért, mert leugatja... vagy többről volt szó? A hangja őszinteségtől csengett. Egy vámpír megbűvölhette, hogy elhiggyen egy ilyen hihetetlen sztorit? Egy szimpla "nyírd ki ezeket az ürgéket" utasítás sokkal egyszerűbb lett volna, de néhány vámpír hajlott rá, hogy drámai legyen.
Néhány pillanat múlván résnyire nyitotta a szemeit.
- Nos? Ölj már meg, te szánalmas vérszopó!
Bones elnyomta a nevetést.
- Seggnyaló... Vérszopó... És ezzel a szájjal csókolod meg anyádat?
Felháborodva felfújta magát.
- Ne vedd a szádra az anyámat, te gyilkos! A te fajtád nem méltó hozzá.
- Bagoly mondja verébnek. Én is láttalak téged gyilkolni - emlékeztette Bones, majd nem tudott ellenállni a kísértésnek, és hozzátette: - és ha igaz, amit mondtál, akkor ugyanahhoz a fajtához tartozunk.
Megrázta a fejét, hogy a vörös fürtjei ide-oda röpködtek.
- Semmi közöm a fajtádhoz! Ti mindannyian szörnyetegek vagytok, akik ártatlan emberekre vadásztok, és mit sem törődtök azokkal az életekkel, amiket tönkretesztek. Azok a vámpírok, akiket megöltem, rám támadtak - csak éppen balszerencséjükre én felkészülten vártam őket. Lehet, hogy van egy kevés az elátkozott vérből az ereimben, de én legalább arra használom, hogy...
- Jaj, dugulj már el. - Bigott kismadár, nem igaz? - Mindig ennyit beszélsz? Nem csoda, hogy akiket felszedtél, mind a torkodnak estek… Nem mondhatnám, hogy hibáztatom őket ezért.
Cat szája tátva maradt döbbenetében, Bones pedig majdnem elröhögte magát az arckifejezése láttán. A királynő sem lehetne jobban megsértve, ha valaki ráfingana a teasüteményére. Mégis, Bones üdvözölte a rövid csendet, amint azt mérlegelte, a lány elmebeteg, vagy egy vámpír befolyása alatt áll. Most már mindkét eshetőségnek ötven-ötven százalék esélyt adott.
- Elnézést, hogy félbeszakítom megemlékezéseidet meggyilkolt vámpírtársaidról - szólalt meg maró hangon, - de mikor ölsz már meg?
Kétségkívül kattant, gondolta Bones, amíg száját a nyakában lüktető érhez nem szorította. De aztán az illata megváltoztatta a véleményét. Kevesen tudták, hogy a bátorságnak és a gyávaságnak ugyanolyan szaga volt: mint a félelemé. Az egyetlen különbség a bátor és a gyáva között az, hogy le tudja-e győzni a félelmet, vagy nem. Még egy általa gyűlölt és rettegett teremtménnyel a torkánál is, Cat nem alázkodott meg, és nem próbálta valaki más életéért cserébe megmenteni a sajátját. Csak beletörődően megmerevedett, ahogy Bones szemfogai a bőrét súrolták.
Az ilyen bátorság megérdemelt még egy esélyt, mielőtt kiszívta volna belőle a válaszokat. Bones elhajolt. Cat megkönnyebbülten ellazult, de Bones úgy tett, mintha nem vette volna észre.
- Sietős a halál, mi? - kérdezte Bones mintegy mellékesen. Ha a vöröske nem hiszi, hogy az élete forog kockán, nem ösztönzi semmi, hogy elmondja az igazat. - De előbb még válaszolsz néhány kérdésemre.
Cat lebiggyesztette az ajkát.
- Miből gondolod, hogy megteszem?
Bones-nak komoly erőfeszítésbe került, hogy el ne mosolyodjon. Nem mutathatta, mennyire csodálta a lány bátorságát. A kis csitri csak felhasználná ellene a gyengeségét.
- Hidd el, jobb lesz úgy - mondta, kellően fenyegető hangon.
Cat nyelt egyet, de azt mondta:
- Mit akarsz tudni? Talán elmondom.
Ez alkalommal Bones nem tudta visszatartani a vigyorgást. Az is egyre nehezebb volt, hogy figyelmen kívül hagyja, ahogy az egyszerű, pamut bugyi körülöleli formás csípőjét, vagy ahogy a melltartója lecsúszott a kapálózás közben. Korábban nem tulajdonított a meztelenségének különösebb jelentőséget, csak arról akart megbizonyosodni, hogy nincs nála több fegyver. Most, hogy már tudta, nem volt önkéntes a kartellben, amire vadászott, a bája kezdett egyre zavaróbbá válni. Sok mindent csodált a nőkben, de a bátorságot mindennél többre becsülte. És benne aztán volt bátorság bőven.
- Bátor cicuska vagy, meg kell hagyni - mondta Bones, és végighúzta a nyelvét az ajka belső felén. -Tegyük fel, elhiszem, hogy egy ember és egy vámpír ivadéka vagy. Ez úgyszólván példátlan, de erre majd még visszatérünk. Aztán tegyük fel, hogy elhiszem, hogy az anyádért állsz bosszút, amikor ránk, gonosz halottakra vadászol. Akkor is ott a kérdés, hogy honnan tudod, mivel ölhetsz meg minket.
Valakinek el kellett mondania neki. Ha elmondaná, ki volt, Bones tudná, melyik vámpír bűvölte meg, hogy ilyen badarságokat higgyen.
- Ez nem nyílt titok - folytatta Bones. - A legtöbb ember azt hiszi, hogy a jó öreg fa is megteszi. De te tudtad, hogy nem így van. És azt akarod mondani, hogy soha nem volt dolgod vámpírokkal, attól eltekintve, hogy öldösöd őket? - Az lehetetlen, sugallta a hangja.
- Van itt valami innivaló? - volt a meglepő válasza. - Mármint olyasmi, amiben nincsenek rögök, és nem lehet 0 pozitív vagy B negatív vagy hasonló kategóriába sorolni.
Bones-nak ismét vissza kellett tartania a nevetést. Kértek - vagy inkább könyörögtek - sok mindent a kihallgatások alatt, de korábban soha senki nem mert ivószünetet kérni. Bátorság, valóban.
- Szomjas vagy, szivi? Micsoda véletlen egybeesés. Én is.
Cat elsápadt a burkolt fenyegetéstől. Bones előhúzott egy flaskát és Cat szájához emelte. Amint az üveg szája az ajkaihoz ért, ráharapott a szélére, hátradöntötte a fejét, és legurította az összes jóféle whisky-t a torkán. Még bánatosan sóhajtott is egyet, amikor elengedte a flaskát, ami visszaesett Bones kezébe.
Bones fejjel lefelé fordította az üveget. Nem, egy csepp sem maradt. Ez a lány egy pimasz, bátor, mocskos szájú, iszákos gyilkos volt, de Isten segítse meg, Bones évszázadok óta nem talált senkit ilyen vonzónak.
- Ha tudom, hogy ilyen huzatod van, az olcsóbbikból adtam volna. - Hogy Cat ne érezze, milyen hatást gyakorol rá, Bones hozzátette: - Most ki fogsz feküdni?
Meghunyászkodás helyett Cat csak vállat vont.
- Mi a baj? Rossz ízű leszek tőle? Forogni fogok a síromban az aggodalomtól, hogy esetleg nem ízlettem neked. Remélem, megfulladsz a véremtől, te szemétláda.
Bones-ból kitört a nevetés. Ha ő lenne Cat helyében, tőle sem kapna mást a kihallgatója, csak maró szarkazmust.
- Látom, formában vagy, Cicuska! De elég a viccelődésből. Honnan tudtad, mit kell használnod, ha nem egy vámpír mondta el?
Cat levette róla a szemét.
- Nem tudtam. Persze elolvastam egy csomó könyvet a mi… a ti fajtátokról, miután tudomást szereztem az apámról. Mindegyikben más volt. Az egyik keresztet javasolt, a másik napfényt, a harmadik fát, a negyedik ezüstöt. Puszta szerencse volt. - A hangja elsötétült. - Egyszer egy vámpír felszedett a diszkóban, és elvitt kocsikázni. Persze nagyon kedves volt, egészen addig, amígnem próbált meg elevenen felfalni. Én elhatároztam, hogy megölöm, és csak a nagy kereszttőr volt nálam. Működött, bár egy kicsit munkás volt. Így jöttem rá az ezüstre.
Bones figyelt, látszólag érzelemmentesen, de gondolatban megemelte a kalapját. Szép munka.
- Később az is kiderült, hogy a fa egyáltalán nem jó. Egy szép kis forradásba került a bal combomon. Az a vámpír csak nevetett, amikor meglátta a karómat. Jól láthatóan nem félt a fától. Aztán egyszer éppen karamellás almát készítettem, amikor az a gondolatom támadt, hogy belehetne vonni az ezüstöt is valamivel, amit a vámpírok ártalmatlannak néznek. - Cat veszélyes pillantást vetett Bones-ra. - Nem is volt olyan nehéz. A legtöbb közületek annyira el van foglalva a nyakam bámulásával, hogy észre sem veszi, amikor előhúzom az én kis hegyes barátomat. Ami ott van nálad.
Bones csóválni kezdte a fejét a karamellás almás résznél. Mire Cat befejezte, Bones szinte már izgatott volt.
- Azt akarod mondani, hogy a karamellás alma és a könyvek tanítottak meg arra, hogyan kell vámpírt ölni? Ez komoly?
Miután a lány bólintott, fel-alá járkálni kezdett. Lehetséges ez? Lehet, hogy az igazat mondja? Nincs épeszű vámpír, aki ilyen nevetséges történettel állna elő, csak hogy rávegyen egy embert a gyilkolásra.
- Még szerencse, hogy a mostani nemzedék nagy része úgyszólván analfabéta, különben nagy bajban lennénk. A mindenségit! Ez a legjobb vicc, amit évtizedek óta hallottam! - kacagott Bones élesen. - És honnan ismerted fel a vámpírokat? - Mik voltak a tények, amiket a fikció mellett egy másik vámpír ültethetett a fejébe? - Már az elején tudtad, vagy csak akkor, amikor el akarták kezdeni az artériapartit?
A lány összerezzent Bones közelségétől. Bones hátrált, de csak egyetlen lépést. Cat túl bátor volt ahhoz, hogy megengedje neki, hogy túlságosan kényelmesen érezze magát. Még a végén abba a hitbe ringatná magát, hogy a hazudozás is egy opció.
- Őszintén szólva nem tudom, honnan tudtam. Egyszerűen csak tudtam. Először is másképp néztek ki. Mindnyájan. A bőrötök olyan... éteri. Másképp mozogtok, céltudatosabban. És amikor a közeletekbe kerülök, érzem a levegőben, mint a statikus elektromosságot.
Bones meglepődött a vámpírok bőrének és mozgásának leírásának pontosságán. A legtöbb ember nem vesz észre ilyesmiket. De amikor azt mondta, érzi a vámpírokat, egyenesen ledöbbent. Hogyan érezheti meg a vámpírokat? Csak a vámpírok képesek ilyesmire.
- Most boldog vagy? - kérdezte Cat hirtelen, kissé elcsukló hangon. - Megtudtad, amit akartál?
- Majdnem. Hány vámpírt öltél meg? Ne hazudj, úgyis rájövök.
Összeszorította az ajkát, és várt, mintha magában számolna.
- Tizenhatot, beleszámítva a tegnap esti barátodat is.
- Tizenhatot? - Hogy? Nála teljes kudarcot vallott a csábító-álcával, a másik oldala pedig csak egy félig-meddig hiteles részeg alakítása volt. - Tizenhat vámpírt intéztél el egymagad, egy szál karóval meg a szexepileddel? A fajtám nevében is szégyellem magam.
Felháborodva emelte fel az állát.
- És még többet is megöltem volna, ha eleinte nem lettem volna túl fiatal ahhoz, hogy beengedjenek a bárokba, nem is beszélve arról a kieső időről, amikor a nagyapám beteg volt.
Egy gépies "ping" hallatszott a barlang túlsó feléről, új üzenetet jelezve. Bones elindult, hogy elolvassa. Elküldte a hacker haverjának, Ted-nek a SIM-kártyát Cat mobiljából. Ha volt rajta valamilyen törölt információ Cat vámpír főnökéről, Ted megtalálja.
Semmi - állt az üzenetben, szétzúzva Bones reményeit. - A leguncsibb teló, amit valaha feltörtem. Jössz eggyel.
Bones álla megfeszült. Igen, de ettől nem került közelebb a válaszokhoz. Azokat csak Cat őrizte.
A láncok megcsikordultak, és Bones hallotta Cat-et felnyögni. Bones arra tért vissza a barlangnak abba a részébe, ahol a lányt őrizte, hogy az előre hajolva próbálja kiszakítani a láncait a falból. Lekapcsolta a lámpát, hogy megzavarja a lányt, és kuncogott, amíg Cat átkozta.
- Ó, elnézést - gúnyolódott. - Azok ugyan nem fognak kiszakadni. Nem mozdulnak a helyükről, mint ahogy te sem. De szép volt tőled, hogy megpróbáltad. Nem örültem volna, ha máris megtörik a lelked. Abban nincs semmi szórakoztató.
- Gyűlöllek - mondta, fáradtan az erőfeszítéstől.
Ez igaz, de nem elég. Volt egy másik út is, ami az igazsághoz vezetett. Egy vámpír bűvöletét megtörhette egy erősebb vámpír, és Bones bizony erős volt. Csak annyi kell, hogy igyon a véréből.
- Lejárt az időd, szivi - mondta halkan.
A szíve félelemtől dübörgött, amikor Bones elsöpörte a haját a nyakából. Bones ajkai összepréselődtek. Gyűlölte, hogy megijeszteti, de az volt az egyetlen módja, hogy megtörje a másik vámpír bűvöletét, ha iszik belőle. Ki tudja, mi másra volt még Cat kényszerítve? Talán most azt gondolta, Bones arra készül, hogy megölje, de valójában épp felszabadította.
Ha Bones úgy gondolta volna, hogy Cat hinne neki, el is mondta volna mindezt.
De arra az esetre, ha tévedett a vámpíri befolyásoltsággal kapcsolatban, és eddig ez volt a legmeggyőzőbb alakítása...
- Az utolsó esélyed, Cicuska. Kinek dolgozol? Mondd el az igazságot, és életben hagylak.
- Már elmondtam az igazat - suttogta; a pulzusa vibrált Bones ajkai alatt.
Ráhelyezte az érre a szemfogait.
- Nem hiszek neked - mormolta, és még egyszer felpillantott rá, hogy adjon neki még egy esélyt a beismerésre...
Jézus szent anyja, a szemei!
Bones várt, amíg befejezte az öklendezést, mielőtt belépett volna a fénnyel megvilágított területre.
- Láttam a csúnya macskoszt - a szarkasztikus Csőrike-paródia volt a legkevesebb, amit megérdemelt, miután megpróbált végezni vele. - Láttam, láttam a csúnya macskoszt.
Düh villant az arcán. Helyes. Tehát az agyrázkódás nem befolyásolta az agyát. Eljött a válaszok ideje.
- Hát akkor, szivi, térjünk a tárgyra. Kinek dolgozol?
Még volt mersze meglepettnek tűnni! Aztán csalódáskeltően azt hazudta:
- Nem dolgozom senkinek.
- Mesebeszéd - mondta Bones, és közelebb lépett.
A lány szívverése felgyorsult, ahogy döbbenten végignézett magán. Bones megszabadította a fegyvereitől és a felsőruházatától, amíg eszméletlen volt; így csak melltartó és bugyi volt rajta. Sajnos a ruháiból nem került elő más, csak egy, kereszt alakú ezüstfegyver, és a telefonján sem volt mástól üzenet vagy hívás, csak az anyjától.
De valaki megtanította neki, hogyan kell vámpírt ölni. Valaki Bones és Devon után küldte. Ha az volt, akire Bones gyanakodott, akkor a lány is ugyanazt a sorozatgyilkost védte, akit két állam határain át üldözött, és a hallgatása több ártatlan ember halálát fogja okozni.
Bones ezt nem engedhette meg, de azért az még belefér, hogy még egyszer szépen kérdezze.
- Kinek dolgozol?
- Senkinek - hazudta ismét.
Akkor jöhet a nehezebb út. Bones felpofozta, mogorva arckifejezés mögé rejtve idegenkedését.
A lány rámeredt és felcsattant:
- Menj a pokolba.
Miért nem árulja el egyszerűen, hogy ki a főnöke? Szerelmes abba az anyaszomorítóba? Vagy annyira kapzsi, hogy nem érdekeli, hányan szenvednek, mindaddig, amíg ő megkapja a jussát, bármi legyen is az? Ha férfi lenne, Bones már a kése társaságában kérdezné újra, de nem tudta rávenni magát, hogy megkínozzon egy nőt - még azt sem, aki megpróbálta megölni. De akkor is gyilkos volt, és az összeesküvők egyike egy kartellben, akik legrosszabb esetben százakat gyilkoltak le.
Újra megütötte, ezúttal erősebben.
- Újra kérdezem, kinek dolgozol?
A lábához köpte a vért, amit Bones ontott.
- Senkinek, seggnyaló!
Bones-ból kitört a meglepett nevetés. Már évtizedek óta nem vágtak a fejéhez ilyen hitványul kreatív sértést. Ezzel kiérdemelt még egy esélyt, hogy beszélhessen, további kellemetlenségek nélkül. De azért nem gondolhatja, hogy meglágyult a szíve, ezért látni engedte a szemfogait, mielőtt közel hajolt hozzá.
- Tudom, hogy hazudsz - mondta, és szinte végigsúrolta a nyakát a fogaival. A lány egész testében megmerevedett, a pulzusa pedig háromszor gyorsabb lett. - Tudom, hogy hazudsz, mert tegnap éjjel épp egy fickót kerestem - suttogta Bones a bőrébe. - Amikor megláttam, ugyanazzal az elbűvölő vörös lánnyal ment el éppen, aki hozzám is odadörgölődzött. Követtem, hogy majd lecsapok rá, amíg el van foglalva. Ehelyett azt láttam,hogy te szíven szúrod egy karóval, méghozzá micsoda karóval!
Bones feltartotta kettejük közé a hatékony fegyvert. A lány szemei kitágultak, amikor meglátta.
- Kívül fa, belül ezüst! - mondta Bones, megkocogtatva a karót. - Az amerikai ipar diadala! Devonnak annyi. De ezzel még nincs vége. Begyömöszölted a csomagtartóba, és elvitted a kocsidhoz, ahol levágtad a fejét, és darabokban elástad. Aztán vidáman fütyörészve hazafurikáztál. Hogy a fenébe voltál képes erre, mi?
A vöröske arckifejezése minden szóval döbbentebb lett. Bones hangja megkeményedett.
- Nem dolgozol senkinek? Akkor miért van az, hogy ha mélyen megszimatollak itt... - Bones mély levegőt vett a lány kulcscsontjánál - akkor valami nem-emberit is érzek? Halványan, de összetéveszthetetlenül. Vámpír.
A vörös a szóra összerezzent. Bones lecsapott. A lánynak tudnia kellett, hogy nem volt többé értelme hazudnia neki.
- Kell hogy legyen főnököd. Aki neked adja a vére egy részét, igaz? Erősebbé és gyorsabbá tesz, de attól még ember maradsz. És mi, szegény vámpírok, nem vesszük észre a veszélyt. Csak a zsákmányt látjuk... - Bones egy ujjával lenyomta a nő vibráló pulzusát a nyakán. - És most, mielőtt még elhagyna a jó modorom, utoljára kérdezem, hogy ki a főnököd!
Harag és gyűlölet savanyította meg az illatát, de a tekintete dacos kétségbeeséssel fúródott Bones-éba.
- Nincs főnököm - idióta, adta hozzá a hangja. - Tudod miért van ember- és vámpírszagom is? Mert mind kettő vagyokegy személyben. Sok évvel ezelőtt az anyám összejött valakivel, aki csupán egy jóvágásúfickónak tűnt. Kiderült, hogy vámpír, aki megerőszakolta. Öt hónappal később születtem én, idő előtt, mégis teljesen kifejletten, fura képességekkel.
Ó. Szóval tébolyodott. A modern fikcióban talán bőséggel előfordultak félvérek, de valójában az egyetlen, akiről Bones tudott, már több, mint hatszáz évvel ezelőtt meghalt.
- Mikor anyám végül elmondta, ki volt az apám - folytatta Cat, - megfogadtam neki, hogy bosszúból megölök minden vámpírt, akivel csak találkozom. Hogy másnak ne kelljen keresztül mennie azon, amin neki kellett. Azóta is fél kilépni a házból. Miatta vadászom - a hangja már kiabálássá erősödött, - és csak azért sajnálom, hogy most meghalok, mert nem vihetek még többet közületek magammal a másvilágra!
Azzal lehunyta a szemeit, és megmerevedett. Bones szemöldöke felszaladt. Most azt hiszi, hogy fel fogja tépni a torkát? Mintha megölne valakit csak azért, mert leugatja... vagy többről volt szó? A hangja őszinteségtől csengett. Egy vámpír megbűvölhette, hogy elhiggyen egy ilyen hihetetlen sztorit? Egy szimpla "nyírd ki ezeket az ürgéket" utasítás sokkal egyszerűbb lett volna, de néhány vámpír hajlott rá, hogy drámai legyen.
Néhány pillanat múlván résnyire nyitotta a szemeit.
- Nos? Ölj már meg, te szánalmas vérszopó!
Bones elnyomta a nevetést.
- Seggnyaló... Vérszopó... És ezzel a szájjal csókolod meg anyádat?
Felháborodva felfújta magát.
- Ne vedd a szádra az anyámat, te gyilkos! A te fajtád nem méltó hozzá.
- Bagoly mondja verébnek. Én is láttalak téged gyilkolni - emlékeztette Bones, majd nem tudott ellenállni a kísértésnek, és hozzátette: - és ha igaz, amit mondtál, akkor ugyanahhoz a fajtához tartozunk.
Megrázta a fejét, hogy a vörös fürtjei ide-oda röpködtek.
- Semmi közöm a fajtádhoz! Ti mindannyian szörnyetegek vagytok, akik ártatlan emberekre vadásztok, és mit sem törődtök azokkal az életekkel, amiket tönkretesztek. Azok a vámpírok, akiket megöltem, rám támadtak - csak éppen balszerencséjükre én felkészülten vártam őket. Lehet, hogy van egy kevés az elátkozott vérből az ereimben, de én legalább arra használom, hogy...
- Jaj, dugulj már el. - Bigott kismadár, nem igaz? - Mindig ennyit beszélsz? Nem csoda, hogy akiket felszedtél, mind a torkodnak estek… Nem mondhatnám, hogy hibáztatom őket ezért.
Cat szája tátva maradt döbbenetében, Bones pedig majdnem elröhögte magát az arckifejezése láttán. A királynő sem lehetne jobban megsértve, ha valaki ráfingana a teasüteményére. Mégis, Bones üdvözölte a rövid csendet, amint azt mérlegelte, a lány elmebeteg, vagy egy vámpír befolyása alatt áll. Most már mindkét eshetőségnek ötven-ötven százalék esélyt adott.
- Elnézést, hogy félbeszakítom megemlékezéseidet meggyilkolt vámpírtársaidról - szólalt meg maró hangon, - de mikor ölsz már meg?
Kétségkívül kattant, gondolta Bones, amíg száját a nyakában lüktető érhez nem szorította. De aztán az illata megváltoztatta a véleményét. Kevesen tudták, hogy a bátorságnak és a gyávaságnak ugyanolyan szaga volt: mint a félelemé. Az egyetlen különbség a bátor és a gyáva között az, hogy le tudja-e győzni a félelmet, vagy nem. Még egy általa gyűlölt és rettegett teremtménnyel a torkánál is, Cat nem alázkodott meg, és nem próbálta valaki más életéért cserébe megmenteni a sajátját. Csak beletörődően megmerevedett, ahogy Bones szemfogai a bőrét súrolták.
Az ilyen bátorság megérdemelt még egy esélyt, mielőtt kiszívta volna belőle a válaszokat. Bones elhajolt. Cat megkönnyebbülten ellazult, de Bones úgy tett, mintha nem vette volna észre.
- Sietős a halál, mi? - kérdezte Bones mintegy mellékesen. Ha a vöröske nem hiszi, hogy az élete forog kockán, nem ösztönzi semmi, hogy elmondja az igazat. - De előbb még válaszolsz néhány kérdésemre.
Cat lebiggyesztette az ajkát.
- Miből gondolod, hogy megteszem?
Bones-nak komoly erőfeszítésbe került, hogy el ne mosolyodjon. Nem mutathatta, mennyire csodálta a lány bátorságát. A kis csitri csak felhasználná ellene a gyengeségét.
- Hidd el, jobb lesz úgy - mondta, kellően fenyegető hangon.
Cat nyelt egyet, de azt mondta:
- Mit akarsz tudni? Talán elmondom.
Ez alkalommal Bones nem tudta visszatartani a vigyorgást. Az is egyre nehezebb volt, hogy figyelmen kívül hagyja, ahogy az egyszerű, pamut bugyi körülöleli formás csípőjét, vagy ahogy a melltartója lecsúszott a kapálózás közben. Korábban nem tulajdonított a meztelenségének különösebb jelentőséget, csak arról akart megbizonyosodni, hogy nincs nála több fegyver. Most, hogy már tudta, nem volt önkéntes a kartellben, amire vadászott, a bája kezdett egyre zavaróbbá válni. Sok mindent csodált a nőkben, de a bátorságot mindennél többre becsülte. És benne aztán volt bátorság bőven.
- Bátor cicuska vagy, meg kell hagyni - mondta Bones, és végighúzta a nyelvét az ajka belső felén. -Tegyük fel, elhiszem, hogy egy ember és egy vámpír ivadéka vagy. Ez úgyszólván példátlan, de erre majd még visszatérünk. Aztán tegyük fel, hogy elhiszem, hogy az anyádért állsz bosszút, amikor ránk, gonosz halottakra vadászol. Akkor is ott a kérdés, hogy honnan tudod, mivel ölhetsz meg minket.
Valakinek el kellett mondania neki. Ha elmondaná, ki volt, Bones tudná, melyik vámpír bűvölte meg, hogy ilyen badarságokat higgyen.
- Ez nem nyílt titok - folytatta Bones. - A legtöbb ember azt hiszi, hogy a jó öreg fa is megteszi. De te tudtad, hogy nem így van. És azt akarod mondani, hogy soha nem volt dolgod vámpírokkal, attól eltekintve, hogy öldösöd őket? - Az lehetetlen, sugallta a hangja.
- Van itt valami innivaló? - volt a meglepő válasza. - Mármint olyasmi, amiben nincsenek rögök, és nem lehet 0 pozitív vagy B negatív vagy hasonló kategóriába sorolni.
Bones-nak ismét vissza kellett tartania a nevetést. Kértek - vagy inkább könyörögtek - sok mindent a kihallgatások alatt, de korábban soha senki nem mert ivószünetet kérni. Bátorság, valóban.
- Szomjas vagy, szivi? Micsoda véletlen egybeesés. Én is.
Cat elsápadt a burkolt fenyegetéstől. Bones előhúzott egy flaskát és Cat szájához emelte. Amint az üveg szája az ajkaihoz ért, ráharapott a szélére, hátradöntötte a fejét, és legurította az összes jóféle whisky-t a torkán. Még bánatosan sóhajtott is egyet, amikor elengedte a flaskát, ami visszaesett Bones kezébe.
Bones fejjel lefelé fordította az üveget. Nem, egy csepp sem maradt. Ez a lány egy pimasz, bátor, mocskos szájú, iszákos gyilkos volt, de Isten segítse meg, Bones évszázadok óta nem talált senkit ilyen vonzónak.
- Ha tudom, hogy ilyen huzatod van, az olcsóbbikból adtam volna. - Hogy Cat ne érezze, milyen hatást gyakorol rá, Bones hozzátette: - Most ki fogsz feküdni?
Meghunyászkodás helyett Cat csak vállat vont.
- Mi a baj? Rossz ízű leszek tőle? Forogni fogok a síromban az aggodalomtól, hogy esetleg nem ízlettem neked. Remélem, megfulladsz a véremtől, te szemétláda.
Bones-ból kitört a nevetés. Ha ő lenne Cat helyében, tőle sem kapna mást a kihallgatója, csak maró szarkazmust.
- Látom, formában vagy, Cicuska! De elég a viccelődésből. Honnan tudtad, mit kell használnod, ha nem egy vámpír mondta el?
Cat levette róla a szemét.
- Nem tudtam. Persze elolvastam egy csomó könyvet a mi… a ti fajtátokról, miután tudomást szereztem az apámról. Mindegyikben más volt. Az egyik keresztet javasolt, a másik napfényt, a harmadik fát, a negyedik ezüstöt. Puszta szerencse volt. - A hangja elsötétült. - Egyszer egy vámpír felszedett a diszkóban, és elvitt kocsikázni. Persze nagyon kedves volt, egészen addig, amígnem próbált meg elevenen felfalni. Én elhatároztam, hogy megölöm, és csak a nagy kereszttőr volt nálam. Működött, bár egy kicsit munkás volt. Így jöttem rá az ezüstre.
Bones figyelt, látszólag érzelemmentesen, de gondolatban megemelte a kalapját. Szép munka.
- Később az is kiderült, hogy a fa egyáltalán nem jó. Egy szép kis forradásba került a bal combomon. Az a vámpír csak nevetett, amikor meglátta a karómat. Jól láthatóan nem félt a fától. Aztán egyszer éppen karamellás almát készítettem, amikor az a gondolatom támadt, hogy belehetne vonni az ezüstöt is valamivel, amit a vámpírok ártalmatlannak néznek. - Cat veszélyes pillantást vetett Bones-ra. - Nem is volt olyan nehéz. A legtöbb közületek annyira el van foglalva a nyakam bámulásával, hogy észre sem veszi, amikor előhúzom az én kis hegyes barátomat. Ami ott van nálad.
Bones csóválni kezdte a fejét a karamellás almás résznél. Mire Cat befejezte, Bones szinte már izgatott volt.
- Azt akarod mondani, hogy a karamellás alma és a könyvek tanítottak meg arra, hogyan kell vámpírt ölni? Ez komoly?
Miután a lány bólintott, fel-alá járkálni kezdett. Lehetséges ez? Lehet, hogy az igazat mondja? Nincs épeszű vámpír, aki ilyen nevetséges történettel állna elő, csak hogy rávegyen egy embert a gyilkolásra.
- Még szerencse, hogy a mostani nemzedék nagy része úgyszólván analfabéta, különben nagy bajban lennénk. A mindenségit! Ez a legjobb vicc, amit évtizedek óta hallottam! - kacagott Bones élesen. - És honnan ismerted fel a vámpírokat? - Mik voltak a tények, amiket a fikció mellett egy másik vámpír ültethetett a fejébe? - Már az elején tudtad, vagy csak akkor, amikor el akarták kezdeni az artériapartit?
A lány összerezzent Bones közelségétől. Bones hátrált, de csak egyetlen lépést. Cat túl bátor volt ahhoz, hogy megengedje neki, hogy túlságosan kényelmesen érezze magát. Még a végén abba a hitbe ringatná magát, hogy a hazudozás is egy opció.
- Őszintén szólva nem tudom, honnan tudtam. Egyszerűen csak tudtam. Először is másképp néztek ki. Mindnyájan. A bőrötök olyan... éteri. Másképp mozogtok, céltudatosabban. És amikor a közeletekbe kerülök, érzem a levegőben, mint a statikus elektromosságot.
Bones meglepődött a vámpírok bőrének és mozgásának leírásának pontosságán. A legtöbb ember nem vesz észre ilyesmiket. De amikor azt mondta, érzi a vámpírokat, egyenesen ledöbbent. Hogyan érezheti meg a vámpírokat? Csak a vámpírok képesek ilyesmire.
- Most boldog vagy? - kérdezte Cat hirtelen, kissé elcsukló hangon. - Megtudtad, amit akartál?
- Majdnem. Hány vámpírt öltél meg? Ne hazudj, úgyis rájövök.
Összeszorította az ajkát, és várt, mintha magában számolna.
- Tizenhatot, beleszámítva a tegnap esti barátodat is.
- Tizenhatot? - Hogy? Nála teljes kudarcot vallott a csábító-álcával, a másik oldala pedig csak egy félig-meddig hiteles részeg alakítása volt. - Tizenhat vámpírt intéztél el egymagad, egy szál karóval meg a szexepileddel? A fajtám nevében is szégyellem magam.
Felháborodva emelte fel az állát.
- És még többet is megöltem volna, ha eleinte nem lettem volna túl fiatal ahhoz, hogy beengedjenek a bárokba, nem is beszélve arról a kieső időről, amikor a nagyapám beteg volt.
Egy gépies "ping" hallatszott a barlang túlsó feléről, új üzenetet jelezve. Bones elindult, hogy elolvassa. Elküldte a hacker haverjának, Ted-nek a SIM-kártyát Cat mobiljából. Ha volt rajta valamilyen törölt információ Cat vámpír főnökéről, Ted megtalálja.
Semmi - állt az üzenetben, szétzúzva Bones reményeit. - A leguncsibb teló, amit valaha feltörtem. Jössz eggyel.
Bones álla megfeszült. Igen, de ettől nem került közelebb a válaszokhoz. Azokat csak Cat őrizte.
A láncok megcsikordultak, és Bones hallotta Cat-et felnyögni. Bones arra tért vissza a barlangnak abba a részébe, ahol a lányt őrizte, hogy az előre hajolva próbálja kiszakítani a láncait a falból. Lekapcsolta a lámpát, hogy megzavarja a lányt, és kuncogott, amíg Cat átkozta.
- Ó, elnézést - gúnyolódott. - Azok ugyan nem fognak kiszakadni. Nem mozdulnak a helyükről, mint ahogy te sem. De szép volt tőled, hogy megpróbáltad. Nem örültem volna, ha máris megtörik a lelked. Abban nincs semmi szórakoztató.
- Gyűlöllek - mondta, fáradtan az erőfeszítéstől.
Ez igaz, de nem elég. Volt egy másik út is, ami az igazsághoz vezetett. Egy vámpír bűvöletét megtörhette egy erősebb vámpír, és Bones bizony erős volt. Csak annyi kell, hogy igyon a véréből.
- Lejárt az időd, szivi - mondta halkan.
A szíve félelemtől dübörgött, amikor Bones elsöpörte a haját a nyakából. Bones ajkai összepréselődtek. Gyűlölte, hogy megijeszteti, de az volt az egyetlen módja, hogy megtörje a másik vámpír bűvöletét, ha iszik belőle. Ki tudja, mi másra volt még Cat kényszerítve? Talán most azt gondolta, Bones arra készül, hogy megölje, de valójában épp felszabadította.
Ha Bones úgy gondolta volna, hogy Cat hinne neki, el is mondta volna mindezt.
De arra az esetre, ha tévedett a vámpíri befolyásoltsággal kapcsolatban, és eddig ez volt a legmeggyőzőbb alakítása...
- Az utolsó esélyed, Cicuska. Kinek dolgozol? Mondd el az igazságot, és életben hagylak.
- Már elmondtam az igazat - suttogta; a pulzusa vibrált Bones ajkai alatt.
Ráhelyezte az érre a szemfogait.
- Nem hiszek neked - mormolta, és még egyszer felpillantott rá, hogy adjon neki még egy esélyt a beismerésre...
Jézus szent anyja, a szemei!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése