Sziasztok!
Ezúttal igyekeztem gyorsabban hozni a folytatást, próbálom tartani a lépést a részek angol nyelvű publikációjával. :)
Jeaniene blogján ITT találjátok az eredeti, november 15-én kelt bejegyzést. Ahogy korábban, most is jöjjön először az "előszó", és utána a fejezet. :)
Jó szórakozást! :)
~ Emma
~ ~ ~
Újra eljött az idő! Itt van az e heti 'A sír másik fele'-fejezet, egy határozott ideig elérhető, ingyenes széria, ami Cat és Bones legelső kalandjait mutatja be Bones szemszögéből. Szokásos emlékeztető: ez nem egy teljes könyv, vagy egy új Cat és Bones-regény. További információkért és a korábban posztolt fejezetekért látogassátok meg EZT az oldalt.
És most térjünk rá a fejezetre! Azt már tudjátok, hogy Cat fejében mi járt, miközben megpróbálta lenyomni Bones-t párbajban. Most lássuk a történet másik oldalát! :)
Ötödik fejezet
- Add vissza a ruháimat! - Ezek voltak Cat első szavai, miután Bones elengedte.
- Ki akarsz nyírni, nem? - kérdezte Bones kuncogva. - A farmer csak gátol a mozgásban.
És ha rajtad van, nem vonják el a figyelmemet a formás idomaid, gondolta Bones, de már nem tette hozzá. Ezt Cat-nek magától is tudnia kellett, és minden bizonnyal a hasznára is fordítaná.
- Mozgékonyság ide vagy oda, nem küzdök meg veled alsóneműben - vicsorogta összeszorított fogak közt.
A. Valaha. Volt. Legrosszabb. Gyilkos.
De ha ezek voltak a feltételei...
- Remek. Várj itt!
Bones magára hagyta őt, nem aggódva azon, hogy elmenekül. Ami ebből a barlangból hiányzott kényelem szempontjából, azt biztonsági szempontból bőven kárpótolta, ezért választotta szálláshelyéül, amíg a kartell után nyomoz. Eszébe se jutna senkinek egy ilyen helyen keresni őt.
A közkeletű hollywood-i vámpírábrázolással - a düledező kastélyokkal és a sötét kriptáikkal - ellentétben a fajtája legtöbbjét nem lehetne ilyen kalyibákban érni, ha elérhetőek a modern - és kényelmes - alkalmatosságok is. A vámpírok nem azért éltek túl évezredeket anélkül, hogy felfedezték a létezésüket, mert ne tudtak volna alkalmazkodni. Nem bizony, a legtöbb vámpír nagyon simulékony volt, és ugyanúgy élvezte a kényelmet, mint bármelyik ember.
Bones sem volt kivétel - főleg, hogy suhancként bőven kivette a részét a szegénységből. De az, hogy nehéz körülmények között kellett felnőnie, megtanított neki egy fontos leckét: hogy soha ne értékeljen többre semmint, mint amennyire fájna elveszítenie. Talán nem volt a kedvére, hogy egy barlangban szálljon meg, de nem tartotta többre a kényelmét az ellenfeleivel szembeni előnyéhez képest. Ha meg sem találhatták, nem is állíthattak neki csapdát. Így aztán itt marad, amíg le nem kapcsolja őket; aztán majd visszatér a jól megszokott, flancos életviteléhez, ha ennek vége.
A visszhang is adott egy képet Bones-nak mindarról, amit Cat csinált, még akkor is, ha már nem látta. A hangokból ítélve nem ment messze onnan, ahol hagyta. Okos. A villanykörte csak egy kis területet világított be - a hatókörén túl számos meredek lejtő és hasadék rejtőzött. Még több természetes biztonsági intézkedés, és mindennek csupán annyi volt az ára, hogy Bones egy kis ideig kényelmetlen körülmények közt volt kénytelen aludni.
Bones a laposabb, száraz részre ment, amit nappalinak használt, hogy felnyalábolja Cat holmiját. Amikor visszatért, hozzávágta a felszerelést.
- Nesze.
Olyan reflexekkel kapta el, mi gyorsabb volt, mint az átlagembereké. Vajon milyen más vámpírtulajdonságokkal rendelkezett még? Hamarosan kiderül...
Cat szúrós pillantást vetett rá, mielőtt elkezdte felhúzni a nadrágját.
- Csinálhatnál úgy, mintha udvarias lennél, és elfordulhatnál.
Bones felhorkant.
- Miközben nálad vannak a fegyvereid? Egy nagy piros x-et ne rajzoljak a szívem fölé a kedvedért, Cicuska?
- Ne hívj Cicuskának! - csattant fel Cat.
Ó, most már örökre ez marad a neve.
- Ha te mondod, szivi...
Ezzel kiérdemelt egy újabb halálos pillantást. Bones csak vigyorgott, még mindig az ismeretlen, de csodálatos érzésekben sütkérezve, amiket a lány hívott benne életre. Igaz, Cat épp arról fantáziált, hogy mindkét fegyverével Bones szívét szaggatja szét, miközben őt olyan érzelmek kerítik hatalmába, amelyeket csak hallomásból ismert korábban, de hát ki állította, hogy a romantika tökéletes?
- Itt fogjuk csinálni? - kérdezte Cat türelmetlen hangon, amikor végzett az öltözködéssel.
Ahol alig látna, és az egyenletlen talaj egyetlen rossz lépést is megbosszulna? Még sokat kell tanulnia.
- Kezd egyenesen előre sétálni. Hamarosan látni fogod a fényeket. Ott fogjuk csinálni.
Cat számos óvatos pillantást lövellt Bones felé, amíg elsétált mellette, de aztán biztosabb léptekkel haladt tovább, amikor már volt pár lépés előnye. Bones felvont szemöldökkel követte, amikor Cat már jócskán kiért a lámpa hatósugarából, de ugyanolyan határozottan lépkedett.
Szóval lát a sötétben, adta hozzá Bones Cat természetfeletti képességeinek listájához.
Cat megtorpant, amikor elérte a hatalmas előszobát, amit Bones nemrég újított fel. Több ponton lámpák világítottak, valamint volt egy asztal és egy szék. Most, hogy már tudta, hosszasabb tartózkodásra kényszerül, szándékában állt otthonosabban berendezni, de a halogatásnak köszönhetően rengeteg hely állt rendelkezésre a párbajhoz.
Az ujjait ropogtatta és fejkörzéseket végzett; egy harc előtti rituálé, ami még az emberi éveiből ragadt rá. Aztán megacélozta magát az undor ellen, ami annak a gondolatára támadt benne, hogy bántsa a lányt. Elvégre Cat erőltette ezt a párharcot; Bones csak megadta neki a tiszteletet azzal, hogy eleget tett a követelésének.
- Nos, jól van, Cicuska. Mivel úriember vagyok, te támadhatsz először. Gyerünk, csináljuk!
Cat rátámadott, emberhez képest lenyűgöző sebességgel, de még így is túl lassú volt, hogy hatékony legyen Bones-szal szemben. Úgy tűnt, nincs a mozdulatai mögött semmilyen stratégia, csak ráfogta a fegyvereit és kitört. Bones nem vette a fáradtságot, hogy kritizálni kezdje. Inkább megmutatta, mennyire hatástalan ez ellene: kilendült az útjából és hagyta, hogy Cat elszáguldjon mellette.
- Kocogni mégy, kicsim?
Rámeredt, mielőtt újra támadott, ezúttal jobb kézzel. Bones kivédte a fejére mért támadást, de - Cat javára legyen mondva - egyidejűleg bevitt egy találatot a hasára a másik fegyverével. Még mielőtt mélyebbre fúrhatta volna a tőrt, Bones könnyű rúgást mért Cat törzsére.
Cat elterült a barlang talaján.
- A kedvenc ingem volt - motyogta Bones a szakadást vizsgálva -, te meg felhasítottad.
És milyen céllal? A szíve nem a gyomrában volt, ahogy ezt Cat is nagyon jól tudta.
Cat pár másodpercig görnyedten állt, a légzése szaggatott volt. Fejletlen hasizmok, adta Bones a listájához. Hogy szuperálnak majd a reflexei most, hogy már kifulladt?
Bones csak félgőzzel mozgott; felemelte a karját, hogy jelezze a szándékát. Cat szemei tágra nyíltak, és elhajolt, de túl lassú volt, és nem emelte fel a törzse köré font karjait sem, hogy kivédje a támadást. Bones megrovó ütést mért a feje oldalára.
Legközelebb ne a hasadba kapaszkodj, hanem blokkolj!
Cat megtántorodott és majdnem elesett, majd figyelemre méltó lelkesedéssel támadni kezdett. Bones néhány percig hagyta kibontakozni, visszafogva az erejét, gyorsaságát és a tapasztalatait, hogy ne harcoljon nagyobb erővel, mint egy átlagos fiatal vámpír.
Ilyen körülmények között Cat meg tudná nyerni a párbajt?
Alig néhány perc alatt rájött, hogy nem. Bár újra és újra felkelt, bizonyítva, hogy az akaratereje legalább olyan rémisztő, mint a haragja. De a reflexei, az ereje és a sebessége még mindig túl emberi volt.
Amikor mindent látott, amit akart, elhajította. Cat nyögve landolt a padlón egy puffanás kíséretében; aztán kinyitotta a véres szemeit, és rábámult. Szemei zölden világítottak, a pillantásában düh, fájdalom és kétségbeesés keveredett.
Bones korábban már látta ugyanezt a kétségbeesést a szemeiben. Most miért érezte? Azt hitte, visszavonja az ígéretét, hogy nem öli meg? Vagy volt valami más a tekintete mögött, ami...
Cat kezében ezüst villant. A következő pillanatban Bones lángoló gyötrelmet érzett. Amikor lenézett, azt látta, hogy a kereszt alakú tőr markolata áll ki a mellkasából, mindössze centikkel a szíve fölött. Ezt kapta, amiért megengedte magának, hogy az aggodalom elvonja a figyelmét.
Bones morogva húzta ki a tőrt.
- A pokolba asszony, ez fájt!
Kiváló célbadobó képesség, jegyezte fel némán a listájára.
Cat talpra állt, de a lassú, óvatos mozdulataiból ítélve nagy erőfeszítésébe került.
- Elég volt? - kérdezte Bones mélyet lélegezve; kíváncsi volt, hogy az illata jelez-e komolyabb sérülést, mint ami látszott.
A kétségbeesés visszatért a pillantásába.
- Még nem.
Nem nyerhetett. Ezt neki is tudnia kellett, de nem volt hajlandó elismerni. Ha bármelyik másik vámpír lett volna Bones helyében, ennek a harcnak a folytatása lett volna az utolsó dolog, amit Cat csinál az életben. Már csak a puszta gondolat is... a pokolba is, sokkal több volt. mint amit pillanatnyilag el tudott viselni. Megacélozta magát a gondolattal szemben, és a szinte ellenállhatatlan késztetéssel szemben, hogy lefújja a küzdelmet és meggyógyítsa. Ha nem tartatja be vele az ígéretét, hogy hagyja, hogy Bones kiképezze, akkor a vágya, hogy vámpírokat ölhessen, az emberi gyengeségeivel kombinálva a halálához fog vezetni.
És ha akárcsak szemernyi sejtése is lenne róla, hogy Bones mit érez iránta, arra használná az információt, hogy felkoncolja. De ha úgy vélte, hogy szüksége van Bones-ra, hogy elérje a célját, felhasználhatta a gyilkos kényszerét, hogy megmentse.
Bones folytatta a harcot, most metsző, könyörtelen hatékonysággal sorozva meg, minden tekintetben leiskolázva. Amikor a földre zuhant és már nem tudott felkelni, Bones letérdelt mellé.
- Most már elég?
Egy feldagadt szem nyílt ki, hogy rábámuljon. Cat ajka mozgott, de nem jött ki rajta hang. Bones azért ki tudta venni, mint mondott - baszódj meg!
Aztán elájult.
Csodálat, és azok a mélyebb, rejtélyes érzések öntötték el Bones-t. Megharapta a csuklóját, és Cat szájához tartotta a véres sebet. A lány még eszméletlenül is nyelni kezdett; először gyengén, aztán erősebben, ahogy a vére elkezdte gyógyítani a zúzódásait, vágásait és törött csontjait.
Nem ébredt fel, amikor felemelte és átvitte a hálószobába, amit egy lakályos alkóvból alakított ki. Lefektette az ágyra, aztán elrejtette magukat azzal, hogy egy nehéz sziklával eltorlaszolta a bejáratot. Most már alhatott anélkül, hogy amiatt kellene bosszankodnia, hogy valami - vagy valaki - zavarja őket.
Nyakukon volt a napkelte, és nem az ő bátor, kegyetlen Cicuskája volt az egyetlen, akire ráfért egy kis pihenés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése