Sziasztok!
Mivel a második fejezet úgy van fent Jeaniene blogján, mint "az első fejezet hátralévő része", úgy gondoltam, nem érdemes várni vele, hanem felrakom azt is rögtön az első után - hiszen ha lényegében egy fejezetet takar a két bejegyzés, akkor így tisztességes. :D
Jeaniene blogján ITT van az eredeti, szeptember 24-én kelt bejegyzés. Ahogy korábban, most is jöjjön először az "előszó", utána a fejezet. :)
Jó szórakozást! :)
~ Emma
~ ~ ~
Ahogy a múlt héten említettem, szórakozásból - és talán némi nosztalgiából - újraírtam Cat és Bones első találkozását Bones szemszögéből (ha még nem olvastad volna ITT van). Aztán ki is raktam, gondolván "talán élvezni fogja a maroknyi olvasó, aki még mindig emlékszik erre a könyvre".
Több, mint ötszázan hagytatok kommenteket a közösségi oldalaimon a "többet!" szinonimáival. Összehasonlításképp: általában csak néhány hozzászólás érkezik a blogbejegyzések alá. Nem tudom leírni, mennyire meghatottak, amikor olvastam őket. Hét könyv, két kisregény és egy olyan kollekció után, ami a kivágott jeleneteket tartalmazza, és majdnem könyv hosszúságú, biztos voltam benne, hogy az embereknek elég volt Cat-ből és Bones-ból. Úgy tűnik, jópáran nem értetek egyet. :) Csoportos ölelés, Night Huntress fanok! És ahogy kértétek, itt a folytatás.
Nem sokkal több, mert (1) lassan írok, és (2) még mindig azon a könyvön kell dolgoznom, aminek a leadásáról szerződésem van, különben a szerkesztőm a szó szoros értelmében ki fog nyírni. De itt van az első találkozás maradéka. Ugyanaz a nyilatkozat, ami korábban: nincs szerkesztve, szóval valószínűleg tartalmaz helyesírási és/vagy nyelvtani hibákat. Lehetséges, hogy nem úgy van, ahogyan TI gondolnátok, hogy Bones miképp látta a dolgokat, mert nem hiszem, hogy valaha fel tudok érni ahhoz, ami az emberek fejében van, amikor Bones-ra gondolnak. De még egyszer: ez csak móka volt, szóval remélem, élvezni fogjátok. :)
Több, mint ötszázan hagytatok kommenteket a közösségi oldalaimon a "többet!" szinonimáival. Összehasonlításképp: általában csak néhány hozzászólás érkezik a blogbejegyzések alá. Nem tudom leírni, mennyire meghatottak, amikor olvastam őket. Hét könyv, két kisregény és egy olyan kollekció után, ami a kivágott jeleneteket tartalmazza, és majdnem könyv hosszúságú, biztos voltam benne, hogy az embereknek elég volt Cat-ből és Bones-ból. Úgy tűnik, jópáran nem értetek egyet. :) Csoportos ölelés, Night Huntress fanok! És ahogy kértétek, itt a folytatás.
Nem sokkal több, mert (1) lassan írok, és (2) még mindig azon a könyvön kell dolgoznom, aminek a leadásáról szerződésem van, különben a szerkesztőm a szó szoros értelmében ki fog nyírni. De itt van az első találkozás maradéka. Ugyanaz a nyilatkozat, ami korábban: nincs szerkesztve, szóval valószínűleg tartalmaz helyesírási és/vagy nyelvtani hibákat. Lehetséges, hogy nem úgy van, ahogyan TI gondolnátok, hogy Bones miképp látta a dolgokat, mert nem hiszem, hogy valaha fel tudok érni ahhoz, ami az emberek fejében van, amikor Bones-ra gondolnak. De még egyszer: ez csak móka volt, szóval remélem, élvezni fogjátok. :)
Első fejezet, második rész
Papíron Catherine Kathleen Crawfield csak egy kisvárosi lány volt, akinek a legjelentősebb eredménye az ösztöndíj volt, amit nemrég nyert el az Ohio-i Állami Egyetemre. Az anyjával és a nagyszüleivel élt azok cseresznyefarmján, ami a legutóbbi adóvisszatérítésből ítélve alig fedezte a háztartás költségeit.
Catherine nem volt jelen a közösségi médiában; ez kissé furcsa egy huszonkét évestől. Azt a kevés fotót, ami volt róla a neten, évkönyvekben találtam, és volt egy régi családi kép a Crawfield Cseresznyéskert honlapján, ami természetesen nem tett említést arról, hogy legalább egy vámpír el volt ásva a kert végében.
Bones ezt akkor fedezte fel, amikor előző este követte Catherine-t. A klubnál járművet cserélt, áthelyezve Devon testét a csomagtartóból egy Ford pickup hátuljába, ami ránézésre kétszer öregebb volt nála. Aztán hazavezetett, leparkolt a kert távolabbi végében, és elásta Devont a földbe, mintha nem lenne több egy új fánál.
Ezután elment aludni. Mélyen aludt, a horkolásból ítélve, amit Bones a közeli fán lévő búvóhelyén hallott. Ő viszont egyáltalán nem aludt - azzal töltötte az éjszaka hátralévő részét, hogy felkutasson Catherine-ről mindent, amit csak lehet.
Látszólag csak egy átlagos főiskolás lány volt, akinek semmi oka nem volt rá, hogy holtan akarja látni Bones-t. De tegnap este megkörnyékezte, és nem lehet véletlen, hogy az egyetlen másik vámpírt próbálta felszedni abban a klubban. Nem, valaki biztosan őutána küldte Catherine-t. Vajon a sok ellensége közül melyik lehetett? És hogy jön a képbe Devon? Egyszerűen eltévesztette? Catherine összekeverhette Devont Bones-szal, ha csak annyit mondtak neki, hogy egy szőke, férfi vámpírt keressen.
De akkor a szövetség titokzatos vezetője, aki után Bones nyomozott, rájöhetett, hogy Bones Devonra utazik. Talán úgy döntött, hogy óvintézkedésképp mindkettejüktől megszabadul. Ha ez a helyzet, egy halandó nő elég szerencsétlen választás volt a bérgyilkos szerepére, bár ezzel Devon valószínűleg nem értene egyet.
Aznap este Catherine visszament ugyanabba a klubba. Amint belépett, körbejárta a helyet - Bones rájött, hogy ez volt nála a szokásos menetrend. Amikor nem találta, amit keresett, leült a bárhoz. Bones mögötte termett, még mielőtt rendelhetett volna magának egy italt.
- Most már szívesen dugnék.
Catherine nem volt jelen a közösségi médiában; ez kissé furcsa egy huszonkét évestől. Azt a kevés fotót, ami volt róla a neten, évkönyvekben találtam, és volt egy régi családi kép a Crawfield Cseresznyéskert honlapján, ami természetesen nem tett említést arról, hogy legalább egy vámpír el volt ásva a kert végében.
Bones ezt akkor fedezte fel, amikor előző este követte Catherine-t. A klubnál járművet cserélt, áthelyezve Devon testét a csomagtartóból egy Ford pickup hátuljába, ami ránézésre kétszer öregebb volt nála. Aztán hazavezetett, leparkolt a kert távolabbi végében, és elásta Devont a földbe, mintha nem lenne több egy új fánál.
Ezután elment aludni. Mélyen aludt, a horkolásból ítélve, amit Bones a közeli fán lévő búvóhelyén hallott. Ő viszont egyáltalán nem aludt - azzal töltötte az éjszaka hátralévő részét, hogy felkutasson Catherine-ről mindent, amit csak lehet.
Látszólag csak egy átlagos főiskolás lány volt, akinek semmi oka nem volt rá, hogy holtan akarja látni Bones-t. De tegnap este megkörnyékezte, és nem lehet véletlen, hogy az egyetlen másik vámpírt próbálta felszedni abban a klubban. Nem, valaki biztosan őutána küldte Catherine-t. Vajon a sok ellensége közül melyik lehetett? És hogy jön a képbe Devon? Egyszerűen eltévesztette? Catherine összekeverhette Devont Bones-szal, ha csak annyit mondtak neki, hogy egy szőke, férfi vámpírt keressen.
De akkor a szövetség titokzatos vezetője, aki után Bones nyomozott, rájöhetett, hogy Bones Devonra utazik. Talán úgy döntött, hogy óvintézkedésképp mindkettejüktől megszabadul. Ha ez a helyzet, egy halandó nő elég szerencsétlen választás volt a bérgyilkos szerepére, bár ezzel Devon valószínűleg nem értene egyet.
Aznap este Catherine visszament ugyanabba a klubba. Amint belépett, körbejárta a helyet - Bones rájött, hogy ez volt nála a szokásos menetrend. Amikor nem találta, amit keresett, leült a bárhoz. Bones mögötte termett, még mielőtt rendelhetett volna magának egy italt.
- Most már szívesen dugnék.
Elég erős duma ahhoz, hogy bárki elmeneküljön, kivéve azt, akinek hátsó szándékai vannak. Utolsó esély, hogy megmutasd, bárány vagy, Catherine, és nem a farkas.
- Micsoda? - hördült fel, és megfordult. Eltűnt a felháborodás az arckifejezéséből, amint felismerte. Furcsamód elvörösödött, mintha már attól zavarba jött volna, hogy eszébe jutott, mit mondott. Aztán felemelte az állát és elszántság töltötte meg a pillantását.
- Nos hát, izé... Nem innánk előbb valamit? Egy sört vagy...
- Hagyjuk - mondta Bones, és egy intéssel elküldte a pultost, akit a lány hívott. - Menjünk.
- Máris? - Meglepettnek tűnt.
- Igen, most. - Amikor a lány habozott, Bones hozzátette: - Vagy meggondoltad magad, szivi? - azzal elfordult, mintha távozni készülne.
A lány megragadta a táskáját és gyakorlatilag felé lendült. Hát, ezek szerint egyáltalán nem bárányka.
- Menj előre.
Bones elvigyorodott. Mintha hajlandó lenne akár csak egyszer is hátat fordítani neki az éjszaka folyamán.
- Nem, nem - nyújtotta ki a karját. - Hölgyeké az elsőbbség.
Olyan sokszor hátranézett rá a válla fölött, hogy Bones csodálta, hogy nem botlott meg a parkolóba vezető úton. Amikor odakint voltak, a lány szóra nyitotta a száját, de Bones megelőzte.
- Szálljunk be a kocsidba, és induljunk.
- Az én kocsimba? - kérdezte meglepetten - De hát... nekem nincs kocsim. Hol van a tiéd?
- Bringával jöttem - hazudta Bones. - Ki akarod próbálni?
- Úgy érted, motorbiciklivel? - kérdezte olyan nyilvánvaló megrökönyödéssel, hogy Bones-nak el kellett fojtania a nevetést. Elképzelte, milyen bonyolult lenne egy olyanon szállítani a testét? - Akkor menjünk az én verdámmal - ajánlotta fel. - Ott van.
A lány elindult az öreg Ford felé; néhány lépés után tántorogni kezdett, mintha most jutna eszébe, hogy részegnek kell tettetnie magát. Bones hagyta egy pillanatig, hogy előadja a színjátékot, mielőtt utánaszólt:
- Azt hittem, nincs kocsid.
Megállt, majd mint a bűnös, akit rajtakaptak, lassan megfordult. Ezer ördög és pokol, rémesen improvizált, ha nem az ő forgatókönyve szerint alakultak a dolgok. Inkább tűnt szerencsés gyilkosnak, mint egy hivatásos bérgyilkosnőnek, akit azért küldtek, hogy kiiktassa Bones-t.
- Csak elfelejtettem, hol állok - mondta túl lelkes hangon. Aztán elkezdte részeges hangra torzítani a szavait. - Asszem, kicsit sokat ittam. Akarsz vezetni?
- Kösz, nem - vágta rá Bones.
Düh villant át az arcán, mielőtt egy hanyag mosollyal leplezte volna.
- Tényleg jobb lenne, ha te vezetnél. Nagyon szédülök. Nem szeretnék felcsavarodni egy fára.
És legyen a vezetéssel elfoglalva, miközben a kis vöröske megpróbálja meggyilkolni? Esélytelen.
- Ha csak ki akarod dumálni magad... - mondta, és újra elfordult.
- Dehogy! - felelte olyan nyilvánvaló kétségbeeséssel, hogy Bones majdnem elröhögte magát. A lány rájöhetett, hogy elárulta magát, mert megpróbálta visszaédesgetni. - Szóval... Nagyon jó pasi vagy, és... - összeráncolta a szemöldökét, ahogy próbált kitalálni valami hízelgőbbet - és tényleg szeretnélek kipróbálni.
Bones ezúttal nem tudta visszafojtani a nevetést. A lány elsápadt, és Bones meg is sajnálta volna, ha nem látta volna, milyen hidegvérrel intézte el Devont. Az akár ő is lehetett volna. Semmi nem volt a lányon, ami arra utalt volna, hogy bérgyilkos, így nem gyanított volna semmi veszélyeset. A kis fruska ezüstöt nyomott volna a szívébe, miközben ő az irgalmas szamaritánust játssza, és épp azon van, hogy biztonságban hazavigye.
Körbefutatta a nyelvét az ajka belső részén, és bámult rá, amíg a lány össze nem rezzent. Aztán azt mondta:
- Jó, akkor menjünk. - Megkönnyebbülés öntötte el a lány arcát, amíg Bones hozzá nem tette: - Te vezetsz. - Azzal Bones bemászott a teherautó anyósülésére. Te jössz, szivi.
A lány néhány pillanatig egyik lábáról a másikra állt, aztán meghozta a döntést, és beszállt a kocsiba.
Bones nem vette le róla a szemét, amíg vezetett. Érezhette a pillantását, de nem nézett rá. Ehelyett a légzése szapora lett, a szívverése felgyorsult, és az illata a félelem és az elhatározottság között hullámzott. Nem tudta, hogy a vámpírok ki tudják szagolni az érzelmeket? Parfümöt kellett volna viselnie. A nyers vegyi szag segített volna palástolni a valódi érzéseit.
Már tíz perce ültünk néma csendben, mikor éles, feszült hangon megszólalt:
- Mi a neved?
Próbálod megerősíteni, hogy én vagyok a célpontod?
- Számít ez?
Végre ránézett. Bizonytalanság ült az arcán, mielőtt az elszántság egy szinte kétségbeesett formája feszítette meg az állkapcsát.
- Csak tudni akartam. Én Cat vagyok - mondta, miközben lehúzódott az autópályáról egy murvás útra.
- Cat... Még hogy macska - gúnyolódott Bones. - Innen nézvést leginkább kiscicának látszol.
A lány bosszús pillantást vetett rá.
- Igenis Cat. Cat Raven.
- Ahogy akarod, kiscica - mondta vontatottan Bones. Ez annyira felbosszantotta a vöröskét, hogy beletaposott a fékbe.
- Valami bajod van?
Nekem nincs, de neked van. Indulatkezelés, indulatkezelés. Bones, mintegy zavarodottan, felhúzta a szemöldökét.
- Semmi a világon. Megérkeztünk? Itt fogunk kavarni?
A lány újra elpirult és elfordította a tekintetét. A leendő gyilkosa prűd volt. Hát ez eszméletlen!
- Öööö, nem - mondta. - Egy kicsit arrébb. Ott szebb a hely.
És jóval odébb van a főúttól, szóval senkibe nem botlanak bele. Prűd vagy sem, még mindig megtett mindent, hogy megölhesse Bones-t. Nagy kár, hogy csalódnia kell.
- Biztos vagyok benne, szivi - mondta Bones egy kuncogás kíséretében.
Néhány perc múlva a kocsi lefékezett egy tó partján. Bones nem mozdult, csak növekvő élvezettel nézte a vöröskét, ahogy fészkelődik az ülésben és a jobb combján lévő zsebére pislog. Hiába viselt bő nadrágot, Bones látta a benne lapuló fegyver körvonalait. Nem tudta volna észrevétlenül elővenni, a meglepetés ereje nélkül pedig simán ki tudta volna ütni a kezéből, még mielőtt felemelhetné, hogy leszúrja.
Ezt a lánynak is tudnia kell. Hogyan próbálná elterelni a figyelmét? Nem játszhatja el a gyámoltalan, rémült áldozatot, ha nem támadják meg. Szinte felrobbant a feszültségtől, ahogy teltek a percek. Bones elrejtette a mosolyát. Ennek a nőnek lövése sem volt, hogy mitévő legyen.
- Kiszálljunk és... kavarjunk? - kérdezte végül.
Bones most meg sem próbálta elrejteni a vigyorát.
- Ne. Csináljuk itt. Imádom teherautóban.
Bones hallotta, ahogy a lány a fogát csikorgatja.
- Hát... - Kétség kívül valami indokot keresett, hogy elég időre kikerülhessen Bones látóköréből ahhoz, hogy előhúzhassa a fegyverét. - Nagyon szűk a hely - mondta végül, és elkezdte kinyitni az ajtaját.
- Épp elég hely van itt, Cicuska - felelte Bones. - Maradok.
- Ne hívj Cicuskának - mondta; a harag élessé tette a hangját és az illatát is.
Lucifer himbálózó golyóira, ő volt a legrosszabb ál-csábító, akivel Bones valaha találkozott! Remélhetőleg Devon forog a sírjában, hogy hagyta, hogy ez a liba kicsinálja. Egy kis nyomás hatására az álcája teljesen széthullik.
- Vetkőzz le - mondta Bones, miközben végigmérte. - Hadd lássam, mid van.
Most a dühtől vöröslött a feje.
- Micsoda?
- Ugye nem nyakig felöltözve akartál dugni velem, Cicuska? - incselkedett vele - Akkor csak a bugyidat vedd le. Gyerünk. Ne ezzel teljen az egész rohadt éjszaka.
Színtiszta gyűlölettel teli pillantást vetett Bones-ra, majd az arckifejezése ravaszra váltott.
- Előbb te!
Ez a lány azt gondolta, hogy a szégyenlősség lesz Bones bukása? A vámpír elvigyorodott.
- Félős vagy, mi? Nem gondoltam volna, miután odajöttél és szinte könyörögtél érte meg minden. Mit szólsz ehhez? Csináljuk egyszerre.
Az arckifejezésébe egyre több harag vegyült, de vagy fel kellett adnia a gyilkossági kísérletet, vagy folytatni a csábító színjátékot. Végül úgy döntött, folytatja a színlelést, és elkezdte kigombolni a nadrágját. Amikor Bones kigombolta a sajátját és felhúzta az ingét, a lány ujjai szó szerint remegtek.
Bones ismét majdnem megsajnálta, de aztán meglátta, hogy a keze a fegyver felé siklik a zsebében. Abban a pillanatban, amikor megérintette, a reszketése elmúlt. Annyira holtan akarta látni, hogy már a siker kilátása is megnyugtatta.
Megtette a lépést. Most én jövök, Cicuska.
- Nézd csak, mit tartogatok neked, szivi - mondta Bones, előhúzva a farkát.
A lány arca lángolt, ahogy elfordította a tekintetét. Ez volt minden, amire Bones-nak szüksége volt.
Az ökle lecsapott, és találkozott a lány fejével. Eszméletlenül omlott a karjaiba; a jobb keze még mindig a fegyver köré volt fonva, amivel meg akarta ölni.
Bones előhúzta a fegyvert. Egy fa karó? Ez nem öl meg semmilyen vámpírt... Várjunk csak! Nehezebb volt a kelleténél.
Bones letört egy darabot a fából... és elmosolyodott.
- Hát - mondta eszméletlen társaságának - nem csupa meglepetés vagy, Cicuska?
- Nos hát, izé... Nem innánk előbb valamit? Egy sört vagy...
- Hagyjuk - mondta Bones, és egy intéssel elküldte a pultost, akit a lány hívott. - Menjünk.
- Máris? - Meglepettnek tűnt.
- Igen, most. - Amikor a lány habozott, Bones hozzátette: - Vagy meggondoltad magad, szivi? - azzal elfordult, mintha távozni készülne.
A lány megragadta a táskáját és gyakorlatilag felé lendült. Hát, ezek szerint egyáltalán nem bárányka.
- Menj előre.
Bones elvigyorodott. Mintha hajlandó lenne akár csak egyszer is hátat fordítani neki az éjszaka folyamán.
- Nem, nem - nyújtotta ki a karját. - Hölgyeké az elsőbbség.
Olyan sokszor hátranézett rá a válla fölött, hogy Bones csodálta, hogy nem botlott meg a parkolóba vezető úton. Amikor odakint voltak, a lány szóra nyitotta a száját, de Bones megelőzte.
- Szálljunk be a kocsidba, és induljunk.
- Az én kocsimba? - kérdezte meglepetten - De hát... nekem nincs kocsim. Hol van a tiéd?
- Bringával jöttem - hazudta Bones. - Ki akarod próbálni?
- Úgy érted, motorbiciklivel? - kérdezte olyan nyilvánvaló megrökönyödéssel, hogy Bones-nak el kellett fojtania a nevetést. Elképzelte, milyen bonyolult lenne egy olyanon szállítani a testét? - Akkor menjünk az én verdámmal - ajánlotta fel. - Ott van.
A lány elindult az öreg Ford felé; néhány lépés után tántorogni kezdett, mintha most jutna eszébe, hogy részegnek kell tettetnie magát. Bones hagyta egy pillanatig, hogy előadja a színjátékot, mielőtt utánaszólt:
- Azt hittem, nincs kocsid.
Megállt, majd mint a bűnös, akit rajtakaptak, lassan megfordult. Ezer ördög és pokol, rémesen improvizált, ha nem az ő forgatókönyve szerint alakultak a dolgok. Inkább tűnt szerencsés gyilkosnak, mint egy hivatásos bérgyilkosnőnek, akit azért küldtek, hogy kiiktassa Bones-t.
- Csak elfelejtettem, hol állok - mondta túl lelkes hangon. Aztán elkezdte részeges hangra torzítani a szavait. - Asszem, kicsit sokat ittam. Akarsz vezetni?
- Kösz, nem - vágta rá Bones.
Düh villant át az arcán, mielőtt egy hanyag mosollyal leplezte volna.
- Tényleg jobb lenne, ha te vezetnél. Nagyon szédülök. Nem szeretnék felcsavarodni egy fára.
És legyen a vezetéssel elfoglalva, miközben a kis vöröske megpróbálja meggyilkolni? Esélytelen.
- Ha csak ki akarod dumálni magad... - mondta, és újra elfordult.
- Dehogy! - felelte olyan nyilvánvaló kétségbeeséssel, hogy Bones majdnem elröhögte magát. A lány rájöhetett, hogy elárulta magát, mert megpróbálta visszaédesgetni. - Szóval... Nagyon jó pasi vagy, és... - összeráncolta a szemöldökét, ahogy próbált kitalálni valami hízelgőbbet - és tényleg szeretnélek kipróbálni.
Bones ezúttal nem tudta visszafojtani a nevetést. A lány elsápadt, és Bones meg is sajnálta volna, ha nem látta volna, milyen hidegvérrel intézte el Devont. Az akár ő is lehetett volna. Semmi nem volt a lányon, ami arra utalt volna, hogy bérgyilkos, így nem gyanított volna semmi veszélyeset. A kis fruska ezüstöt nyomott volna a szívébe, miközben ő az irgalmas szamaritánust játssza, és épp azon van, hogy biztonságban hazavigye.
Körbefutatta a nyelvét az ajka belső részén, és bámult rá, amíg a lány össze nem rezzent. Aztán azt mondta:
- Jó, akkor menjünk. - Megkönnyebbülés öntötte el a lány arcát, amíg Bones hozzá nem tette: - Te vezetsz. - Azzal Bones bemászott a teherautó anyósülésére. Te jössz, szivi.
A lány néhány pillanatig egyik lábáról a másikra állt, aztán meghozta a döntést, és beszállt a kocsiba.
Bones nem vette le róla a szemét, amíg vezetett. Érezhette a pillantását, de nem nézett rá. Ehelyett a légzése szapora lett, a szívverése felgyorsult, és az illata a félelem és az elhatározottság között hullámzott. Nem tudta, hogy a vámpírok ki tudják szagolni az érzelmeket? Parfümöt kellett volna viselnie. A nyers vegyi szag segített volna palástolni a valódi érzéseit.
Már tíz perce ültünk néma csendben, mikor éles, feszült hangon megszólalt:
- Mi a neved?
Próbálod megerősíteni, hogy én vagyok a célpontod?
- Számít ez?
Végre ránézett. Bizonytalanság ült az arcán, mielőtt az elszántság egy szinte kétségbeesett formája feszítette meg az állkapcsát.
- Csak tudni akartam. Én Cat vagyok - mondta, miközben lehúzódott az autópályáról egy murvás útra.
- Cat... Még hogy macska - gúnyolódott Bones. - Innen nézvést leginkább kiscicának látszol.
A lány bosszús pillantást vetett rá.
- Igenis Cat. Cat Raven.
- Ahogy akarod, kiscica - mondta vontatottan Bones. Ez annyira felbosszantotta a vöröskét, hogy beletaposott a fékbe.
- Valami bajod van?
Nekem nincs, de neked van. Indulatkezelés, indulatkezelés. Bones, mintegy zavarodottan, felhúzta a szemöldökét.
- Semmi a világon. Megérkeztünk? Itt fogunk kavarni?
A lány újra elpirult és elfordította a tekintetét. A leendő gyilkosa prűd volt. Hát ez eszméletlen!
- Öööö, nem - mondta. - Egy kicsit arrébb. Ott szebb a hely.
És jóval odébb van a főúttól, szóval senkibe nem botlanak bele. Prűd vagy sem, még mindig megtett mindent, hogy megölhesse Bones-t. Nagy kár, hogy csalódnia kell.
- Biztos vagyok benne, szivi - mondta Bones egy kuncogás kíséretében.
Néhány perc múlva a kocsi lefékezett egy tó partján. Bones nem mozdult, csak növekvő élvezettel nézte a vöröskét, ahogy fészkelődik az ülésben és a jobb combján lévő zsebére pislog. Hiába viselt bő nadrágot, Bones látta a benne lapuló fegyver körvonalait. Nem tudta volna észrevétlenül elővenni, a meglepetés ereje nélkül pedig simán ki tudta volna ütni a kezéből, még mielőtt felemelhetné, hogy leszúrja.
Ezt a lánynak is tudnia kell. Hogyan próbálná elterelni a figyelmét? Nem játszhatja el a gyámoltalan, rémült áldozatot, ha nem támadják meg. Szinte felrobbant a feszültségtől, ahogy teltek a percek. Bones elrejtette a mosolyát. Ennek a nőnek lövése sem volt, hogy mitévő legyen.
- Kiszálljunk és... kavarjunk? - kérdezte végül.
Bones most meg sem próbálta elrejteni a vigyorát.
- Ne. Csináljuk itt. Imádom teherautóban.
Bones hallotta, ahogy a lány a fogát csikorgatja.
- Hát... - Kétség kívül valami indokot keresett, hogy elég időre kikerülhessen Bones látóköréből ahhoz, hogy előhúzhassa a fegyverét. - Nagyon szűk a hely - mondta végül, és elkezdte kinyitni az ajtaját.
- Épp elég hely van itt, Cicuska - felelte Bones. - Maradok.
- Ne hívj Cicuskának - mondta; a harag élessé tette a hangját és az illatát is.
Lucifer himbálózó golyóira, ő volt a legrosszabb ál-csábító, akivel Bones valaha találkozott! Remélhetőleg Devon forog a sírjában, hogy hagyta, hogy ez a liba kicsinálja. Egy kis nyomás hatására az álcája teljesen széthullik.
- Vetkőzz le - mondta Bones, miközben végigmérte. - Hadd lássam, mid van.
Most a dühtől vöröslött a feje.
- Micsoda?
- Ugye nem nyakig felöltözve akartál dugni velem, Cicuska? - incselkedett vele - Akkor csak a bugyidat vedd le. Gyerünk. Ne ezzel teljen az egész rohadt éjszaka.
Színtiszta gyűlölettel teli pillantást vetett Bones-ra, majd az arckifejezése ravaszra váltott.
- Előbb te!
Ez a lány azt gondolta, hogy a szégyenlősség lesz Bones bukása? A vámpír elvigyorodott.
- Félős vagy, mi? Nem gondoltam volna, miután odajöttél és szinte könyörögtél érte meg minden. Mit szólsz ehhez? Csináljuk egyszerre.
Az arckifejezésébe egyre több harag vegyült, de vagy fel kellett adnia a gyilkossági kísérletet, vagy folytatni a csábító színjátékot. Végül úgy döntött, folytatja a színlelést, és elkezdte kigombolni a nadrágját. Amikor Bones kigombolta a sajátját és felhúzta az ingét, a lány ujjai szó szerint remegtek.
Bones ismét majdnem megsajnálta, de aztán meglátta, hogy a keze a fegyver felé siklik a zsebében. Abban a pillanatban, amikor megérintette, a reszketése elmúlt. Annyira holtan akarta látni, hogy már a siker kilátása is megnyugtatta.
Megtette a lépést. Most én jövök, Cicuska.
- Nézd csak, mit tartogatok neked, szivi - mondta Bones, előhúzva a farkát.
A lány arca lángolt, ahogy elfordította a tekintetét. Ez volt minden, amire Bones-nak szüksége volt.
Az ökle lecsapott, és találkozott a lány fejével. Eszméletlenül omlott a karjaiba; a jobb keze még mindig a fegyver köré volt fonva, amivel meg akarta ölni.
Bones előhúzta a fegyvert. Egy fa karó? Ez nem öl meg semmilyen vámpírt... Várjunk csak! Nehezebb volt a kelleténél.
Bones letört egy darabot a fából... és elmosolyodott.
- Hát - mondta eszméletlen társaságának - nem csupa meglepetés vagy, Cicuska?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése