Jeaniene Frost - The Other Side of the Grave - 'A sír másik fele' - Hatodik fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a Cat és Bones vámpírvadász-sorozat Bones szemszögéből írt bónuszfejezetei közül a hatodikat. Sajnos ezúttal nem sikerült olyan gyorsan megcsinálni - most már esedékes a hetedik is, de lényeg, hogy elkészült. :)
Jeaniene az elején azt közölte, nagyjából harmincezer szó terjedelmű a történet; számításaim szerint így hat fejezet után járunk nagyjából tizenkétezernél, szóval lesz még bőven. :)

Jeaniene blogján ITT található az eredeti, november 22-én született bejegyzés. Ahogy korábban mindig, most is jöjjön először az "előszó", és utána a fejezet. :)

Jó szórakozást! :)

~ Emma

~ ~ ~

Mielőtt még rátérnénk 'A sír másik felének' hatodik fejezetére, izgalmas híreim vannak: nagyon rövid ideig megvehetitek az első Night Rebel-regényt, a Shades of Wicked-et csak $1.99-ért, e-book-ban. Szóval, ha szereted az akciót, kalandot, túlfűtöttséget és humort a Cat és Bones-könyvekben, ugyanezt az egyveleget megtalálod Ian és Veritas regényeiben, és most kipróbálhatod az elsőt mindössze $1.99-ért. Rendelj innen: Amazon, B&N, Apple Books, Kobo

És most jöjjön az új fejezet! Szokásos emlékeztető: 'A sír másik fele' nem egy teljes könyv és nem is egy új Cat & Bones-regény. További információkért és a korábban posztolt fejezetekért látogasd meg EZT az oldalt. Elég a nyilatkozatokból és az akciós értesítésekből, jó olvasást!

Hatodik fejezet

Bones az első néhány rántásnak még engedett, dacára annak, hogy egyre többet és többet tett ki a testéből a barlang hűvös levegőjének, de amikor a takaró utolsó centijeit is lehúzta róla, megszűnt úriembernek lenni.
- Ha elveszed az összes takarót, akkor alhatsz a földön!
Cat szemei felpattantak és elkerekedtek, amikor meglátta Bones-t maga mellett az ágyban. Rémület terült szét az arcán, és olyan riadtan pattant fel, hogy alaposan beverte a fejét a szoba alacsony mennyezetébe.
- Aúúúú... - nyögte, miközben a szeme menekülőutat keresve pásztázta a helyiséget. Amikor rájött, hogy a kis szoba le van zárva, egy sarokba hátrált. Aztán végignézett magán és megkönnyebbülés öntötte el, amikor látta, hogy még mindig rajta vannak a ruhái.
Bones elnyomott egy gúnyos horkantást. Azt hitte, Bones erőszakot tett rajta, amíg eszméletlen volt? Semmi nem állhatna távolabb a valóságtól.
- Miért nem vagyok kórházban? - kérdezte, több ijedtséggel, mint megkönnyebbüléssel.
Bones felült, lassan mozogva, hogy ne ijessze meg.
- Én gyógyítottalak meg.
Cat elsápadt; kezével a torkához kapott - mintha nem érzékelné azonnal, ha vámpírként ébredne fel.
- Hogyan? - követelte a választ. - Hogyan gyógyítottál meg?
Bones hátradőlt.
- Vérrel, természetesen. Hogyan máshogy?
Ha lehetséges, még jobban elsápadt - aztán a hangja rikácsolássá erősödött.
- Mondd meg, mit csináltál velem!
Bones egy szemforgatással palástolta az ingert, hogy megvigasztalja.
Cat árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát; a teste megfeszült és harcra készült, miközben a szívverésének üteme megtriplázódott. Hogy szemléltesse, esze ágában sincs bántani, Bones felrázta és maga alá gyűrte a párnáját.
- Adtam neked néhány cseppet a véremből - mondta semleges hangon. - Úgy gondoltam, hogy nincs szükséged sokra, hisz félvér vagy. Valószínűleg természetes módon is gyorsan gyógyultál volna, de eléggé ramaty állapotban voltál. Persze csak te tehetsz róla, elvégre te javasoltad azt az ostoba párbajt - tette hozzá, csak hogy bosszantsa.
A lány haragját tudta kezelni, de a félelme olyan helyeken támadta meg Bones-t, amik ellen egyelőre nem tudott védekezni - ahhoz még túlságosan újak voltak.
- És most, ha megbocsátasz, nappal van, és fáradt vagyok. Még csak nem is ettem rendesen - mondta, mintegy további olajat öntve a tűzre.
Cat mintha meg sem hallotta volna a mondandója végét.
- A vámpírvér gyógyít? - kérdezte döbbenten.
Bones lehunyta a szemét.
- Azt akarod mondani, hogy nem tudtad? Elég műveletlen vagy a saját fajtádat illetően.
- A te fajtád nem az enyém - vágott vissza rögtön Cat.
De az emberi faj sem az; előbb vagy utóbb napirendre kell majd térnie e fölött. De Bones csak annyit felelt:
- Ahogy gondolod, Cicuska.
Egy pillanatig csendben maradt. Bones ellenállt a kísértésnek, hogy kinyissa a szemeit, mert ha megteszi, csak bámulta volna az alvástól kócos, karmazsinvörös haját. Vagy a szemeit, amelyek olyan sötétek voltak, mint egy közelgő vihar. Vagy nyakának elegáns ívét, keblei duzzadását, vagy formás hátsóját, amit nemrég még akaratlanul Bones-hoz dörgölt...
- A túl sok vértől átváltoznék? - A kérdés megszakította Bones gondolatait - hála az égnek, mert már épp azon volt, hogy sátrat verjen a takaró alá a csípője fölött. - És mennyi a túl sok? - érdeklődött tovább.
Bones fél szemmel ránézett. Csak ennyit engedett meg magának, tekintettel arra, hogy a korábbi gondolatfolyam milyen veszélyes vizekre tévedt.
- Már vége a leckének, szivi - felelte mogorván. - Aludni akarok. Te pedig maradj csöndben. Majd később, ha felébredek, megbeszélünk mindent, miközben felkészítelek. Addig viszont hagyj pihenni.
Cat sértődötten fújtatott.
- Mutasd meg a kijáratot, és alhatsz, amíg akarsz.
Bones felhorkant.
- Na, persze. És a fegyvereidet ne nyújtsam át tálcán, hogy felnyársalj, amíg alszom?
Cat elkapta a tekintetét.
Bones elfojtott egy újabb horkantást. Pontosan ez járt a fejében. Itt az ideje dobni egy csontot, amin rágódhat.
- Szó sincs róla. Maradsz, amíg ki nem engedlek. És ne próbálj elszökni, nem fog sikerülni. Most pedig melegen ajánlom, hogy hagyj pihenni, mert ha továbbra is ébren tartasz, megéhezem. Megértetted?
Hogy nyomatékot adjon a szavainak, becsukta a szemeit, de azért hallotta, hogy Cat felháborodottan levegőért kap.
- Én ugyan nem fogok veled aludni.
Még nem, Cicuska, de ha rajtam múlik, hamarosan fogsz.
Ahelyett, hogy kimondta volna, amit gondol, Bones felkapta a takarót és elhajította Cat irányába. Amikor kikukucskált a szempillái mögül, látta, hogy egyenesen az arcába dobta. Ördög és pokol, ennek a nőnek meg kell tanulnia, hogyan kell kitérni egy támadás elől.
- Akkor aludj a földön. Amúgy is lenyúlod az egész takarót.
A következő fél órában Bones azt hallgatta, hogy Cat fészkelődik, mintegy puhább felületet keresve. Nem fog találni. A barlang talaja kemény mészkő volt, nem iszapos. Képes lesz lenyelni a büszkeségét - és a gyűlöletét -, és megosztja Bones-szal a franciaágyat?
Nem volt. Végül elhelyezkedett valahol; a légzése ütemes és mély lett. Aztán horkolás töltötte be a szobát.
Bones ajka megrándult. Valahogy - annak ellenére, hogy közel kétszázötven évig kerülte ezt az érzést - most fülig szerelmes volt ebbe a fontoskodó, gyilkos szándékú félvérbe, aki Bones puszta látványát is gyűlölte, és még horkolt is. Ha ez nem volt fizetség a bűneiért, Bones elképzelni sem tudta, mi lehetett az.
Csak várjuk ki, amíg elmondja Charles-nak. A legjobb barátjának meg fog fájdulni a hasa a röhögéstől.
De még mielőtt elmondaná bárkinek, meg kellett mutatnia Cat-nek, hogy több van a vámpírokban, mint gondolja. Amíg ezt meg nem tanulja, gyűlölni fogja Bones-t - és saját magát is.
Igen, ez azzal jár, hogy Bones élete fenekestül felfordul, de az érzés, amit Cat váltott ki belőle, nem hagyott neki választási lehetőséget. Nem csoda, hogy a költők és a dalszerzők egyfolytában ilyesmikről írtak. Meglepő módon Bones is mindenki tudtára akarta hozni, beleértve a horkoló vöröst is, aki egyenesen a karóihoz szaladna, ha sejtené, mit érez.
Nem, nem mond neki semmit. Inkább zord kiképzőtiszt lesz, miközben megtanítja, hogyan éljen túl olyan helyzeteket, amikben most még meghalna az alulfejlett képességeivel. A többi várhat addig, amíg képes lesz úgy ránézni, hogy a férfit lássa, ne egy szörnyeteget... és úgy tud tükörbe nézni, hogy egy nőt lát, és nem egy bűnt, amiért vezekelnie kell.
Nem lesz könnyű. Sem gyors. De addig Bones-nak hozzá kell szoknia valamihez, ami ismeretlen volt számára: a cölibátushoz. Száraz pillantást vetett a jobb kezére. Te és én sokkal közelebb fogunk kerülni egymáshoz, haver.
Figyelembe véve, hogy feltehetőleg mennyi ideig fog tartani a Cicuskájának, hogy másképp nézzen rá, ő lehet az első vámpír, akinek bőrkeményedése lesz.

***

Hat órával később Bones Cat fölé tornyosult. Nem ébredt fel. Nem érzékeli, ha figyelik, adta hozzá a fejlesztendő képességek listájához. Aztán lehajolt, és megrázta a vállát.

- Ébresztő, ki az ágyból! Sok a tennivalónk.

Cat nyögve fordult meg, majd vádló pillantást vetett Bones-ra, ahogy az izületei ropogtak, amikor felült

Bones csak vigyorgott.

- Megérdemled, amiért meg akartál ölni. Aki utoljára megpróbálta, nem úszta meg egy kis nyakmerevséggel. Szerencséd van, hogy hasznodat veszem, mert különben már nem lennél több, csak egy kis pír az arcomon.

- Hát igen - morogta. - Milyen szerencsés is vagyok.

Bones játékosan megfenyegette az egyik ujjával.

- Ne keseregj. Hamarosan első osztályú Nosferatu-kiképzést kapsz. Hidd el, hogy nem sok ember részesül valaha is ebben a tudásban. De hát te nem is vagy teljesen ember, ugyebár.

- Hagyd már ezt - csattant fel. - Inkább vagyok ember, mint… izé.

Cat látszólag teljesen megfeledkezett a tényről, hogy minden alkalommal, amikor a vámpírokat gyalázta, saját magát is szidalmazta. 

- Nos, ez nemsokára kiderül - Bones csak ennyit fűzött hozzá. - Gyere el a faltól.

Cat ránézésre örült az ürügynek, hogy a lehető legtávolabb kerülhessen Bones-tól, amennyire az apró helyiség engedte. Bones számított erre, de még így is meglepte, mennyire rosszul esett neki. Aztán lehordta magát az ostobaságáért; talán Cat-nek mindent el kellett volna felejtenie, amit eddig látott és amire eddig nevelték, pusztán azért, mert Bones nem gyilkolta meg álmában? Minden joga megvolt hozzá, hogy ne bízzon Bones-ban, amíg jó okot nem kap rá, hogy így tegyen.

Itt az ideje elkezdeni megadni neki az indokokat.

Bones felemelte a sziklát, és félre rakta.

- Gyere utánam - mondta.

Cat nem mozdult.

- Ne maradj le.

Cat kijött a hálófülkéből, aztán zavart rémülettel pillantott körbe az előszobában, ahol megküzdöttek.

- Khmmm... izé... Nincs itt valahol egy mosdó?

Bones megtorpant. Persze. Számítania kellett volna rá, hogy Cat-nek lesznek ilyesféle szükségletei...

- Kettőnk közül valakinek még vannak működő veséi - tette hozzá Cat, ellenszenves pillantást küldve Bones felé.

Egy újabb "halott szörnyeteg" beszólás? Rendben, akkor Bones is ugyanezzel a gorombasággal fogja őt kezelni.

- Mit gondolsz, mi ez, szálloda? Jó, hogy rögtön bidét nem akarsz.

Cat elvörösödött, majd visszaszólt.

- Ha nem akarod, hogy összerondítsam magam, találj ki valamit, de gyorsan.

Bones sóhajtott, mintha felbőszült volna.

- Gyere. Ne érj hozzá semmihez, és lehetőleg ne ess át semmin. Átkozott legyek, ha én foglak cipelni. Lássuk, miből élünk, nyavalygós nőszemély - tette hozzá. Ha Cat mérges lesz, már nem lesz zavarban az emberi test normális funkciói miatt.

Valamit motyogott az orra alatt, ahogy Bones nyomába szegődött. Bones nem hallott mindent, de néhány szó tisztán kivehető volt, úgy mint "karó" és "szív". Bones elrejtette a mosolyát. Most már egyáltalán nincs zavarban, nem igaz?

- Tessék - mondta Bones, miután egy, a barlangot átszelő földalatti folyóhoz vezette. - A víz lefelé folyik. Mássz fel a sziklára, és végezd el a dolgod.

Cat elindult; a szája olyan mosolyra kunkorodott, ami túl diadalmas volt a húgyhólyag várható megkönnyebbüléséhez.

- Mellesleg ha arra gondoltál, hogy leugrasz és kiúszol, rossz ötlet. A víz kábé négyfokos, és körülbelül két mérföldet kanyarog, mielőtt kiér a barlangból. Addigra rég kihűlsz. Nem túl szép halál, reszketve és elhagyatottan a sötétben. Különben is, akkor megszegnéd az egyezségünket, szóval amikor megtalállak, nagyon, nagyon elégedetlen leszek.

Cat vállai megfeszültek, de volt benne annyi tartás, hogy ne próbálja tagadni. Haladás.

- Várlak - mondta Bones, és elég messzire sétált, hogy megadja neki az egyedüllét illúzióját.

- WC-papír nincs, ha jól sejtem... - kiáltott le Cat néhány másodperccel később.

Bones felhorkant jókedvében.

- Majd felírom a bevásárlólistára, Cicuska.

- Ne hívj Cicuskának! Cat a nevem.

De nem nekem, gondolta Bones, miközben hallgatta, ahogy Cat közeledik. Amikor érezte testének melegét a levegőben, és érezte a krémes, vanília- és cseresznyeillatot, ami körüllengte, behunyta a szemét, és mélyet lélegzett. Egy ütvefúró erejével támadt a jelenléte Bones érzékeire; a késztetés, hogy megérintse, szinte fájdalmas volt.

Bones legyőzte az érzést, de meglepte, mennyire nehéz volt. Korábban soha nem volt híján az önkontrollnak. Persze a külseje gondoskodott róla, hogy a nők csak ritkán utasítsák vissza a figyelmét, így nem volt gyakorlata az ilyesfajta felállásban.

- Különben a tiéd mi? - kérdezte Cat, némi habozással a hangjában. - Eddig még nem mondtad.

Mert eddig nem akarta igazán tudni. Előző este Bones semmi más nem volt neki, csak egy célpont, amit ki kellett iktatnia.

- Ha együtt fogunk dolgozni, az a legkevesebb, hogy tudjam, hogyan nevezzelek - folytatta, mintha magának is próbálná megindokolni, miért kérdezte meg. - Hacsak nem éred be trágár kifejezésekkel megszólításként - adta hozzá azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elhatárolja magát a kérdéstől.

Túl késő, gondolta Bones, miközben vigyorogva megfordult. Lebuktál, hogy - akár csak egy pillanatra is, de - emberként kezeltél, nem úgy, mint egy szörnyeteget.

- Bones a nevem.